Az RMDSZ kormányra lépésének feltételeiről tárgyal titokban Dragnea és Kelemen?

A szivárogtatások szerint két új miniszteri és egy kormányfőhelyettesi tisztség az ára a koalíciónak. Rendeződhetne a Római Katolikus Gimnázium ügye is.
Hirdetés

A Hotnews információja szerint Liviu Dragnea PSD-elnök februárban, az országos költségvetés elfogadás után tárgyalásba kezdett Kelemen Hunorral az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról, az egyeztetések pedig azóta is tartanak. A szövetség kormányra lépéséről legkésőbb júniusig dönthetnek.

Ez idő alatt az RMDSZ-nek egy sor engedményt kell kialkudnia a PSD-től, melyekkel

a választók előtt igazolhatja döntésének helyességét

– írja a portál egy névtelen politikai forrásra hivatkozva.  A változások növelnék Liviu Dragnea „játékterét”: egyrészt kormányátalakításokra lenne szükség, másrészt megerősítenék a parlamenti többség egységét.

Ha az RMDSZ belép a kormányba, Dragnea több minisztert, és akár magát a kormányfőt, Sorin Grindeanut is leválthatja, akivel a 13-as sürgősségi rendelet miatt jelentősen megromlott a viszonya. Emellett az RMDSZ-szel való szövetkezés gyengítené Victor Ponta volt miniszterelnök és Daniel Constantin, az ALDE társelnöke alkupozícióját, akik Dragnea státuszát veszélyeztetik. Állítólag Dragnea miniszteri tisztséget ígért Victor Pontának, de Sorin Grindeanu kormányfő ellenezte a kinevezését arra hivatkozva, hogy Klaus Iohannis soha nem bólintana rá.

A szivárogtatás szerint az RMDSZ kormányra lépésének legalább két miniszteri és egy miniszter-helyettesi tisztség az ára, de Kelemen Hunor nem szeretne hatalmi tisztséget. Az RMDSZ ugyanakkor a koalícióért cserébe az anyanyelvhasználati jogok kiterjesztését az oktatásban, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügye (és több hasonló szimbolikus értékű kérdés) rendezését kérheti.

Kelemen Hunor egyébként azóta rossz viszonyban van Liviu Dragneával,

Hirdetés

amióta a PSD-s politikus fejlesztési miniszter volt, ami csökkenti az együttműködés esélyét – írja a Hotnews. Ehhez hozzájárul, hogy az RMDSZ-ben belső feszültségekhez vezethet a kormányra lépés. A portál azt is tudni véli, hogy a szövetség zöld utat kapott az Orbán Viktor vezette Fidesz-től a kormányra lépésre, abban az esetben, ha ez kedvez a romániai magyar kisebbségnek.

Borbély László tanácsosi kinevezése, vagy a magyar kisebbség ügyeivel foglalkozó alsóházi albizottság létrehozása is a PSD-nek az RMDSZ irányába tett gesztusa lehet.  

Hirdetés