Ennyi pénzért senki se szállít bringát Temesvárnak

A kilencedik versenytárgyalását bukja el a Béga parti város. Lehet, hogy a Béga-part teljes rendezését is.
Hirdetés
Zsinórban a kilencedik sétakerékpár licitet bukja el a temesvári polgármesteri hivatal, mert túl alacsony árat ajánlott. A hivatal olyan bicikliket szeretett volna vásárolni, amelyek sétakerékpározásra lettek volna alkalmasak a Béga-csatorna nemrég felújított parti sétányain. 
 
„A polgármesteri hivatal alkalmazottai egyszerűen nem mernek többet ajánlani, mert attól tartanak, hogy utólag valaki jön és megkérdi őket, hogy miért emelték az árat. Meg kell értenünk, hogy kapitalizmus van, és az árat a piac szabja meg” – nyilatkozta keddi sajtóértekezletén Nicolae Robu polgármester. 
 
A polgármester szerint hétfőn kilencedik alkalommal hirdették meg a licitet, de most sem jelentkezett senki, ez pedig már kezd nevetségessé válni. Elmondta, a közszállítás részeként bevezetett közbringarendszer beszállítója most nem jelentkezett, mert ugyan a mostani árnál olcsóbban adta 2015-ben a 300 kerékpárt, de állítása szerint nem érte meg neki.
 
A temesvári polgármesteri hivatal 140 sétakerékpárt szeretne vásárolni, amelyekkel a gátakon vagy akár a városban biciklizni lehessen. 103 ezer lej a felajánlott összeg, vagyis 735 lejt fizetne a város egy bringáért. Az első licitet 2013-ban hirdették meg.
 
A város a sikertelen versenytárgyalás miatt akár a teljes, 40 millió lejes összeget is bukhatja, ennyit hívott le európai forrásokból a Béga partjának rendbetételére, amelynek része a 140 bringa beszerzése is – írja a Banatul Azi portál.

Hirdetés