Miniszterelnökség: a Heineken méltatlan eljárást folytat egy magyar márka ellen

A magyar kormányfői hivatal szerint a holland multi a román hatóságokkal együttműködésben lépett fel.
Hirdetés

A Heineken hozzáállását minősíti, hogy a magyar kormánnyal együttműködési megállapodást köt, majd Romániában méltatlan eljárást folytat egy magyar márka ellen – válaszolta a budapesti Miniszterelnökség a PestiSrácok.hu portálnak az Igazi Csíki Sör ellen a Heineken által indított védjegyperben született romániai ítélet kapcsán föltett kérdésre. A tárca a portálnak nyilatkozva úgy vélekedett, a holland multi a román hatóságokkal együttműködésben lépett fel egy magyar márka ellen, és a Heineken cég is nyilvánvalóan tisztában van azzal, mivel jár Erdélyben magyar terméket forgalmazni.

A Miniszterelnökségtől érkezett válaszban úgy fogalmaznak, senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy kis erdélyi sörmanufaktúra valóban piaci kockázatot jelenthet a világ számos országában jelen lévő Heinekennek, ahogyan azt sem, hogy a Heineken ne tudná, mit jelent a román hatóságok előtt magyarnak lenni, Erdélyben magyar terméket gyártani. Hozzáteszik, „a Heineken mindennek ellenére a román hatóságokkal együttműködésben ellehetetlenít egy magyar márkát.”

Ez elfogadhatatlan, a két évvel ezelőtt megkötött stratégiai partnerség erre nem adott felhatalmazást a cégnek. A Heineken hozzáállását minősíti, hogy a Magyar Kormánnyal együttműködési megállapodást köt, majd Romániában méltatlan eljárást folytat egy magyar márka ellen – fogalmaz a Miniszterelnökség.

Hirdetés