Dragnea: fogalmam sincs, mire jó a közkegyelemről szóló tervezet

Ahhoz képest, hogy jóformán neki dedikálták, ez elég furcsa.
Hirdetés

A közkegyelemről szóló törvénytervezet egyik potenciális fő kedvezményezettjének saját állítása szerint fogalma sincs, mi az egésznek a lényege. Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) csütörtökön este a Digi 24 hírcsatornának úgy nyilatkozott: ő maga is nagy érdeklődéssel vizsgálta a tervezetet, miután hazatért az Egyesült Államokból. Az ugyanis akkor került volna a kormány napirendjére, amikor ő éppen Washingtonban tartózkodott.

„Nem értettem túl sokat abból, mit akarnak vele, én magam is arra várok, hogy lássam az egyértelmű irányvonalat. Nem beszéltem és nem is akarok erről tárgyalni velük” – utalt a tervezetet kidolgozó Florin iordache igazságügy-miniszterre és Sorin Grindeanu miniszterelnökre.

Mindez ahhoz képest, hogy egy, a News.ro által idézett oknyomozó írás szerint a tervezet végső formája egy Dragnea kabinetjében található számítógépről származik, elég szép teljesítmény. Főleg annak fényében, hogy a PSD elnökét tavaly két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték választási csalás miatt, jelenleg pedig hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra való felbujtás miatt zajlik ellene bűnvádi eljárás. Ha pedig jogerős elmarasztaló ítélet születik ellene, akkor az első ítélete is letöltendővé válik.

Viszont a közkegyelemről szóló tervezet – ahhoz képest, hogy Iordache szerint a börtönök túlzsúfoltsága indokolja – a felfüggesztett szabadságvesztésre is vonatkozik.

Hirdetés