Trumpnak ad nemzetbiztonsági tanácsokat Orbán egykori tanácsadója

Ismerje meg Gorka Sebestyén életpályáját az Antall-kormánytól a Breitbartig!
Hirdetés

Több amerikai portál is megerősítette – kormányzati forrásokra hivatkozva –, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadói csapatának tagja lesz Sebastian Gorka, avagy Gorka Sebestyén magyar származású biztonságpolitikai szakértő.

Gorka Sebestyén 1970-ben született Londonban, magyar antikommunista emigránsok gyermekeként. A 90-es évek elején az Antall-kormány hadügyminisztériumába került, majd pedig Orbán Viktor tanácsadója lett, annak első kormányzati ciklusa alatt, később családjával együtt elhagyta Magyarországot.

A budapesti Közgázon szerezte meg második diplomáját nemzetközi kapcsolatokból, utána Rómában a NATO egyetemének oktatója lett, majd dolgozott a Rand Corporation nevű amerikai kutatóintézetnél, továbbá a washingtoni Nemzetvédelmi Egyetem oktatója, elismert biztonságpolitikai szakember és terrorizmus-szakértő.

2006-ban viszont szembefordult az általa korábban támogatott Fidesszel, és egy új jobboldali, konzervatív párt szervezésébe kezdett, még az önkormányzati választásokon is elindult függetlenként, Piliscsaba polgármesteri székéért, sikertelenül.

Hirdetés

Gorka 2014-ben lett a Trump-kampány zászlóshajójának számító Breitbart nevű híroldal nemzetbiztonsági szerkesztője, és a Fox News republikánus-közeli hírtévé műsorainak gyakori szereplője. Trump elkötelezett híve, főként az új elnök polkorrektség-ellenes álláspontja és a radikális iszlámmal szembeni kérlelhetetlensége miatt.

Ha a hírek igazak, Orbán egykori tanácsadója a Trump-párti médiából most egyenesen a Fehér Házba kerül.
 

Hirdetés