Ifjúsági szervezetek tiltakoznak a közkegyelem ellen

Mivel gyanítják, hogy magánérdekeket szolgálna.
Hirdetés

Három ifjúsági szervezet is a részleges körkegyelemről és a Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló tervezetek visszavonását követelte vasárnap a kormánytól. A Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR), a Romániai Ifjúsági Tanács (CTR) és az Országos Diáktanács (CNE) közös közleménye szerint az ifjúsági szervezetek úgy vélik, hogy ezen tervezetek parlamentet megkerülő elfogadása valós nyilvános vita nélkül azt az érzést kelti, hogy azok valójában magánérdekeket szolgálnak, és akár alkotmányellenes kitételeket is tartalmazhatnak.

Leszögezik: minden olyan intézkedést elleneznek, amely csökkenti a köztisztségviselők felelősségét a korrupciós és a hivatali visszaéléssel kapcsolatos ügyekben.

A szervezetek aggodalmukat fejezik ki, hogy erőszakos és szexuális bűncselekmények elkövetői is szabadlábra kerülhetnek.

Mint megírtuk, a közkegyelmi tervezet az öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélt elkövetőkre terjedne ki, beleértve azokat is, akiket felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek. Az ígéretek szerint ugyanakkor a korrupciós ügyekre nem terjedne ki. Egyúttal megfelezné a 60 éven felüli elítéltek börtönbüntetését.

Hirdetés

A Btk. módosítására kidolgozott javaslat csak akkor nyilvánítaná bűncselekménynek a hivatali visszaélést, ha az okozott kár eléri a 200 000 lejt, feljelentést csak a sértett fél tehetne, a feljelentés hatályát pedig az elkövetéstől számított hat hónapos időszakra korlátoznák.

A tervezetek bírálói szerint nem hiteles Florin Iordache igazságügy-miniszter indoklása, miszerint ezekkel a börtönök zsúfoltságát próbálják csökkenteni. Inkább olybá tűnik, hogy a PSD-ALDE kormány saját, korrupciós ügyek miatt elítélt politikusainak és a hozzá közel álló üzletembereknek igyekszik kedvezni, elsősorban pedig Liviu Dragnea PSD-elnöknek, aki ellen hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra való felbujtás miatt emeltek vádat, tavaly pedig két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték választási csalás miatt.

Hirdetés