Ion Iliescu vádlott. A hosszú uralkodása évei alatt tervszerűen elfojtani kívánt múlt visszatér, ennek a múltnak pedig jogi egyértelműségével semmilyen kételyt sem engedő neve is van: emberiség elleni bűncselekmények. A magára a fészénés (FSN – Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) nemzet valamiféle atyjaként tekintő személy tiszteletreméltósága – végre – eltűnik. Ion Iliescu csatlakozik Alexandru Vişinescu és más hasonlók társaságához. Az a bűncselekmény, mellyel megvádolták, nevet ad annak az iszonyatos rohamnak, amelyet az állam és a félkatonai bandák indítottak saját polgáraik ellen.

Ion Iliescu az, aki formát és arcot adott az 1989 utáni Romániának.

A december utáni első napokban ő testesítette meg a fészénizmust és annak politikai projektjét. Ő hozta létre a kiváltságok rendszerének fenntartása érdekében gyámkodáson, korrupción és fejletlenségen alapuló rendszert. Ő ihlette és irányította azt a folyamatot, mely az 1991-es alkotmány elfogadásában csúcsosodott ki. Minden kétséget kizáróan ő a posztkommunista Románia felépítője, mint ahogy Nicolae Ceauşescu a Szocialista Köztársaság démiurgosza volt.

A Ion Iliescu-féle új Románia felépítésének ebben az egyenletében a bányászjárások olyan momentumot képviseltek, mely az ideológiai szándékosság jegyében áll. A fészénés képzelt világban 1990 az 1944–1947-es évek visszhangját képviseli. Az 1990-es cél ugyanaz volt, mint az RNK-t (Román Népköztársaság – a szerk.) kikiáltását előrevetítő időszak célja volt: a politikai ellenzék – végleges – felszámolása és az állampárt által uralt monolit rend bevezetése. Ion Iliescu életrajzából és neveltetéséből fakadóan Ana Pauker és Dej „reakció” elleni harcát viszi tovább. Corneliu Coposu, Ion Raţiu vagy Doina Cornea nem lehetnek egyebek, mint ellenségek. Őket ugyanúgy ki kell irtani, mint ahogy Iuliu Maniut vagy Dinu Brătianut is kiirtották.

Ezért 1990-nek ismert hangulata van, a munkásosztály menetelésének üteme a fél évszázaddal korábbi kommunizálást idézte fel.

A fészénizmus olyan kommunizmus, melyből kiiktatták a ceauşizmus problémás emlékét,

hogy megőrizhessék a hegemón párt hatalmának magját. A fészénizmus társadalomprojektjének semmi köze sincs a pluralizmus logikájához. Idegengyűlölő, autarkiás és nyugatellenes. A bányászjárások lehetőséget teremtenek arra, hogy kiiktassák azt a bármennyire gyengén, de összeállni kezdő alternatívát.

1990 júniusa a kommunista államcsíny klasszikus gyakorlata, melynek célja megfélemlíteni és terror alkalmazásával átnevelni. 1990 júniusa az 1947 előtti éveket kelti életre: a munkásseregeket milicisták és bányászok helyettesítik. Az ellenzéki pártok székházainak feldúlása, az Egyetem szimbolikus megerőszakolása, a barbarizmus parádéja mind-mind része a totalitárius emlékezet által formált tervnek. Az 1990-es propaganda semmiben sem marad el az 1946-os évek vérszomjasságától. Silviu Brucannak Sergiu Andonban és más hozzá hasonlókban méltó, a gyűlölet dialektikájához hű utódai vannak. Az általános ellenség ugyanaz most is, mint a kommunisták idején: a „reakciós”, az „egyetemi hallgató”, az „értelmiségi”. Ebben a kontextusban legitim dolog a proletár tisztaság dicsőítése.

1990 júniusa egyforma mértékben trauma és a genezis ideje. Ion Iliescu Romániája győzött: ellenségességben és gyűlöletben egyesülve május 20-án az urnáknál is győzött, hogy egy hónappal később örömkönnyekkel fogadja a bányászokat. Attól az 1990-i júniustól kezdődik a mai Románia történelme. Az akkori bűnök képezik azt a talapzatot, melyre a későbbi jövő épült.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.