Dragneát mentenék az – egyébként alkotmányellenes – amnesztiarendelettel?

És a tervezett Btk-módosítással is.
Hirdetés

Máris gond van a szerdán közzétett közkegyelem-tervezettel.

Florin Iordache igazságügyi miniszter szerint a börtönök túlzsúfoltsága miatt van szükség a részleges amnesztiára, amely eltörölné az öt évig terjedő, nem korrupciós ügyekben kiszabott szabadságvesztéseket.

Csakhogy a rendelettervezetnek már az első paragrafusa szerint kegyelemben részesülnének a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt személyek is, az ötödik paragrafus pedig egyértelműen kimondja, hogy kegyelmet kapnának a felfüggesztettre ítéltek is.

Ezek a rendelkezések bizony Liviu Dragnea számára is kedvezők lennének, őt ugyanis 2016 áprilisában két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték választási csalás miatt.

A kormány egyébként módosítani kívánja a hivatali visszaélés bűncselekményének fogalmát, ahogy az a Büntető törvénykönyvben szerepel.

A módosítás szerint csak akkor számít büntetőjogi ügynek a hivatali visszaélés, ha az okozott kár értéke meghaladja a 200 ezer lejt, illetve ha a megkárosított fél feljelentést tesz.

Hirdetés

Ez pedig ismét kedvez Dragneának, aki ellen jelenleg is büntetőeljárás folyik hivatali visszaélésre való felbujtás és okirat-hamisítás miatt, az ügyben ugyanis az okozott kár alig százezer lej.

Dragnea egyrészt az amnesztiával megmenekülne a második büntetőper rémálmától, mivel nem kell félnie egy esetleges büntetéshalmozódástól, másrészt pedig az ellene felhozott egyik vádpont elesne, mivel a kár értéke nem éri el a 200 ezer lejt.

De persze sok más, hasonló helyzetben levő köztisztségviselő is megmenekülne egyrészt a már kiszabott büntetésétől, másrészt egy sor folyamatban levő eljárásban megszűnne a vizsgálat.

Még nagyobb a baj: közkegyelmet nem lehet sürgősségi kormányrendelettel hirdetni
Cristi Danileţ kolozsvári bíró hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán arra hogy sürgősségi kormányrendelettel nem lehet amnesztiát hirdetni. Az alkotmány 73. cikkelyének 3. bekezdése értelmében az amnesztia, a közkegyelem organikus törvénnyel szabályozandó. A 115. cikkely értelmében a kormány nem bocsáthat ki rendeleteket olyan területeken, amelyek organikus törvények tárgyát képezik.
Elképzelhető, hogy ezeket ne tudja egy igazságügyi miniszter? Márpedig a szerdai kormányülésen elő volt készítve a részleges közkegyelemről szóló sürgősségi kormányrendelet, amit minden bizonnyal el is fogadnak, ha Klaus Iohannis államfő meglepetéssszerűen be nem jelentkezik az ülésre.

Hirdetés