Tőkés László: folytatnunk kell a köz javára vállalt szolgálatunkat

Az EP-képviselő hagyományos újévi fogadásán díjban részesült a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete és Lászlófy Pál tanár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tiszteletbeli elnöke.
Hirdetés

A váradi és bihari közélet nemzeti elkötelezettségű képviselőinek részvételével Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke idén is megszervezte hagyományos újévi fogadását a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.

Ünnepi beszédében a politikus előbb a közjó és a közszolgálat fogalmait és azok mibenlétét, jelentőségét, horderejét járta körül, és méltatta azon személyiségeket, akik sokrétű közszolgálatot végeznek a polgári, politikai, egyházi életben, az oktatás, a művelődés, vagy a közélet bármely területén. Ugyanakkor kegyelettel adózott azok emlékének, „akik a közjó szolgálatában égették el életüket, és akik a minden élők útján távoztak el közülünk” – számol be Tőkés sajtóirodája.

A 2017-es évre nézve Isten áldását és erejét kérte ahhoz, hogy „erősítsük meg azt a nemes és szent elhatározásunkat, hogy »jó és balszerencse közt«, »alkalmas és alkalmatlan időben«, kedvező és kedvezőtlen körülmények között, hitünk és nemzetünk, nagyváradi és erdélyi-partiumi népünk iránti odaadással és hűséggel töretlenül folytatjuk a köz javára vállalt szolgálatunkat”.

A PKED kitüntetése | Fotó: Mohácsi László Árpád

Az újévi fogadáson a Közjó Szolgálatában Díjjal tüntették ki a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetét. Laudációt Tolnay István egyetemi tanár, az Alapítók Tanácsának alelnöke mondott. Ezen ünnepi alkalommal adták át az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kós Károly Díját is Lászlófy Pál tanárnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége korábbi, jelenleg tiszteletbeli elnökének, akinek pályáját és munkáját utóda, Burus Siklódi Botond RMPSZ-elnök vázolta és méltatta.

Hirdetés

A fogadás keretében Nemes Csaba református lelkipásztor, főtanácsos, az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője mondott igei köszöntőt, az est díszvendégeként pedig Szászfalvi László csurgói református lelkipásztor, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának kereszténydemokrata alelnöke mondott igei alapú, de számos politikai összefüggésre rámutató köszöntőbeszédet. Többek között a magyar nemzetpolitikában végbement paradigmaváltást, a határok fölött nemzetegyesítés folyamatát, az ország megvédésére tett erőfeszítéseket említette.

Az új esztendei pohárköszöntőt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke mondta el. A fogadásra érkezettek a PKE Diákszervezete részére ajánlhatták fel adományaikat.

Hirdetés