Ismét indul a Dakar-ralin Gyenes Emánuel

Karácsonykor megy Dél-Amerikába, újévkor rajtol a rali.
Hirdetés
Gyenes Emánuel karácsony első napján indul Dél-Amerikába, ahol részt vesz a január 2-án rajtoló Dakar-ralin. A szatmárnémeti motoros célja, hogy javítson a legutóbbi, eddigi legjobb eredményén: idén a 14. helyen végzett a világ legrangosabb raliján. 
 
Az Autonet Motorcycle Team versenyzőjének szerelőcsapatát Oláh László és Rácz Szabolcs alkotja. 
 
„A verseny Paraguay fővárosából, Asunciónból indul, az útvonal Bolívián és Argentínán át vezet. (…) A repülőgép azonban Buenos Airesbe érkezik, onnan 1200 kilométerre van a rajtvonal, ahová még el kell szállítani a kikötőből átvett motorkerékpárt” –nyilatkozta keddi sajtóértekezletén Gyenes Emánuel. 
 
Gyenes Emánuel tíz évvel ezelőtt indult először – az akkor még Afrikában zajló – Dakar-ralin. Mint mondja, akkor egyetlen cél az volt, hogy egyáltalán befejezze a versenyt. 
 
Gyenes egy módosított felfüggesztésű és lengéscsillapítójú KTM 450-es motorkerékpárral versenyzik, amelyet tavaly a Szatmár Megyei Tanács vásárolt. 
 
A 21 napos Dakar-rali útvonala mintegy 9000 kilométer hosszú 5000 méteres szintkülönbséggel, a hőmérséklet –10 és +40 Celsius-fok között változhat, a napi etap hossza elérheti a 900 kilométert.

 

Hirdetés