Kászonaltíz polgármestere ellen is vádat emelt a DNA

Az ő esetében is hamis iratok alapján megszerzett APIA-támogatásokról van szó.
Hirdetés

Már a második olyan hír ma, amelyik székelyföldi elöljáró elleni vádemelésről szól. Csernáton polgármestere után bíróság elé állítja a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Kászonaltíz polgármesterét, András Zoltánt is.

A vádhatóság szerint a Hargita megyei község elöljárója bűnrészességet vállalt hamis vagy nem teljes mértékben a valóságot tükröző dokumentumok és nyilatkozatok rosszhiszemű felhasználásában, hogy európai pénzalapokra tegyen szert. A DNA közleménye szerint ugyanabban az ügyben törvény elé állították Marius Piroşcát, a település állati eredetű biotermékek értékesítésével foglalkozó egyesületének törvényes képviselőjét is.

Az ügyészek szerint 2010-2011-ben Marius Piroşca valótlan adatokat tartalmazó dokumentációt nyújtott be a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA) a támogatás megszerzése érdekében. A vád szerint olyan, közel 2000 hektáros legelőre kértek és kaptak támogatást az állati eredetű biotermékek népszerűsítésével foglalkozó egyesület nevében, amelyet valójában nem az egyesület, hanem a község állattartó gazdái használtak.

A területre bérleti szerződést kötött az egyesület a polgármesteri hivatallal, az ügyészek szerint törvénytelen módon. Marius Piroşca így őt meg nem illető 863 757 lejes támogatást kapott európai alapokból és az állam költségvetéséből – áll a vádiratban. Az ügyészek zárolták a vádlottak javait. Az ügyet a Hargita Megyei Törvényszék tárgyalja.  

Hirdetés