„Exjugoszláv” utasok is behajóztak a Kolozsvári Kikötőbe

Hét országból mintegy harminc fiatal író vett részt Kolozsvár – és a Kárpát-medence – egyik legnagyobb irodalmi rendezvényén. Kihirdették az E-MIL díjait is.
Hirdetés

„Szükség volt egy nagyobb találkahelyre a Kárpát-medence fiatal alkotói számára” – húzza alá Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke a második alkalommal megrendezett, szerda este zárult Kolozsvári Kikötő jelentőségét.

A kincses városba már tavaly is számos ifjú alkotó sereglett a Kárpát-medence minden szegletéből, hogy beszélgessen és felolvasson műveiből. A különbség az első Kikötőhöz képest többek közt az, hogy az idén egy szerb, egy horvát és egy szlovén író is jelen volt: az „exjugoszláv bárkára” Marko Pogačar, Karlo Hmeljak és Bojan Savić Ostojić szállt fel.

Nem ez volt az egyetlen interetnikus mozzanata a három napos rendezvénysorozatnak: Liniște, pace, perversiuni, heppiend (Csend, béke, perverziók, hepiend) címmel mutatták be a fiatal erdélyi magyar költők antológiáját.

Karácsonyi Zsolt

Hirdetés

Karácsonyi Zsolt reméli, hogy jövőre még inkább sikerül „nemzetköziesíteni” a seregszemlét, ami elsősorban a Közép-Kelet-Európa irodalmai felé való nyitást jelenti. A magyar irodalmi „összefogás” már megvan: a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet és a Helikon folyóirat társszervezésében tető alá hozott esemény partnerei között megtalálhatjuk a Kárpát-medence legjelentősebb magyar írószervezeteit.

„Úgy érzem, sikerült megszólítani a Kárpát-medence fiatal íróit, költőit. A találkozónak már tavaly is híre ment, a meghívott alkotók jól érezték magukat, és talán nem túlzás azt állítani, hogy idén szinte várták, hogy hívják meg őket az újabb kiadásra” – mondta Karácsonyi.

A Kolozsvári Kikötő 2.0 zárómozzanataként kihirdették az E-MIL idei díjazottait is. A Méhes György Nagydíjat Szálinger Balázsnak ítélték 360° című verseskönyvéért. A magyarországi – zalai származású – költőt számtalan szál fűzi az erdélyi irodalomhoz, az itteni irodalmi műhelyekhez, költői indulása az Előretolt Helyőrség csoporthoz köthető, első verseskötete is Kolozsváron jelent meg.
Az íróliga debütdíját Tamás Kincső kapta A Csinált-patak álletkertje című kötetéért. A díjakat jövő év májusában adják át, az elismerés névadója, Méhes György születésnapja környékén.

Hirdetés