Fokozatosan növelik az alacsony béreket, csökkentik a miniszterelnöki fizetést

Dacian Cioloș a Digi 24 hírtelevíziónak adott interjújában vont mérleget. Itt legalább nem tiltották le.
Hirdetés

Az egységes bértörvény tervezete értelmében elsősorban az alacsony fizetések nőnek majd, a miniszterelnök bére csökkenni fog – jelentette be Dacian Cioloş miniszterelnök.

„A tervezet szerint jövő évtől 2021-ig fokozatosan valósulnának meg a béremelések. Az első években az alacsony fizetéseket emelnénk, nagyobb arányban, aztán a magas béreket is növelnénk, kisebb mértékben, hogy egyenlítsük ki a helyezetet. (…) Amint nyilvánosságra hoztuk a törvénytervezetet, többen közzétették, mennyit fog keresni az államfő, a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok stb. Az ő fizetésük nem fog nőni, sőt: a miniszterelnök bére csökkenne” – nyilatkozta a kormányfő a Digi24-nek adott interjúban.

Dacian Cioloş a Piteşti-Nagyszeben autópályával kapcsolatosan elmondta: ha minden a tervek szerint halad, 2021-ig elkészül.„Ennek az évnek a végéig elkészül az összesen öt szakaszból háromnak a megvalósíthatósági tanulmánya, aztán meghirdetjük a versenytárgyalásokat, beindul az engedélyszerzési folyamat, ezt követően pedig elkezdődhet a sztráda építése. A másik két szakasz megvalósíthatósági tanulmánya várhatóan jövő májusra készül el, és csak azután lehet meghirdetni a kivitelezési versenytárgyalást” – fogalmazott a miniszterelnök.

Cioloş ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nagyszabású infrastrukturális fejlesztési tervbe foglalt fontosabb projektek, köztük a Marosvásárhely – Jászvásár, illetve a Piteşti – Craiova autópálya megépítésére is kiírják a licitet.

A teljes interjú itt tekinthető meg. 

Hirdetés