A TVR (közszolgálati televízió – E-RS) megtagadta egy Dacian Cioloş-sal A falu élete című műsor számára készített interjú sugárzását, felajánlotta viszont helyette a választási műsor keretét, ezáltal azt sugallva, hogy a kormányfő burkolt kampányt folytat.

A visszaélés egyik formája megtagadni a választási kampány alatt egy hivatalban lévő miniszterelnök megjelenését a televízióban.

Egy közszolgálati televíziónak – többek között – éppen az a feladata, hogy a kormányzati közpolitikák népszerűsítési és megvitatási platformja legyen. Ezt nem lehet magánkézben levő, gyakran az adminisztrációéval ütköző elsődlegességekkel rendelkező sajtóra bízni. Következésképpen folyamatosan lennie kell egy kommunikációs csatornának a kormány és a közszolgálati televízió között, a szerkesztőségeken belüli politikai különbségektől függetlenül.

Egyesek azt mondhatják, hogy a televízió nem „állami”, hanem „közszolgálati”, tehát nem kell szívességeket tennie a kormánynak. Ezt az érvet főleg a rádió- és televíziódíjjal kapcsolatos legutóbbi viták során hallottam, de nem meggyőző. Egy közintézménynek a saját státuszából fakadóan kötelessége biztosítani a politikai pluralizmust, de nem lehet teljesen semleges. A semlegesség utópia. Egy különféle körülmények között, teljes mértékben pártos okokból hangoztatott szlogen. Következésképpen

egy olyan televízió, mely nem követi a kormány irányvonalát, végül az ellenzékét fogja.

Az egyik irányú pártosság elutasításával sorsszerűen átkerül a másik oldalra.

A perspektívát tágítva, hiszen „különleges” jellemvonásai ellenére Románia nem képez kivételt, elmondhatjuk, hogy nincs középút, főleg egy olyan világban, mint a mienk, mely hajlamos egyre inkább polarizálódni. Mindegyik oldal kizárólagosan és egyre erőteljesebben magának követeli a közös, „köztársasági” teret, nagy megpróbáltatásnak téve ki azt a viszonylagos egyensúlyt, mely egy olyan kegyelmi időszakban jöhetett létre, amilyen a nyugati világ volt 1945 után. Mindenhol ez van: egyre pártosabbá válunk, egyre jobban kötődünk valamilyen alapvető, gyakran rejtve tartott preferenciához, és még ha meg is próbáljuk megőrizni az egyensúlyt, a többiek leplezetlen pártossága pártosság felé taszít bennünket.

Néhány egyszerű szabály betartását természetesen elvárhatjuk a közszolgálati televíziótól: a tárgyi semlegességet, az objektív távolságtartást nem igazán tudjuk kikényszeríteni, ezzel szemben viselkedési szabályokat igen, mint például azt, hogy

a kormánynak mindig elsődlegessége van.

És ez egyáltalán nem igazságtalanság, hiszen a kormányok változnak és a váltógazdálkodás alapján mindenki ugyanazokban a jogokban és előnyökben fog részesülni. Lényegében ez az előny abból fakad, hogy egy adott pillanatban valaki megkapta a választók többségének támogatását.

Mindezekből levonható néhány tanulság. Törvényben kellene rögzíteni, hogy a kormánynak és az Elnöki Hivatalnak van bizonyosfajta elsőbbsége a közszolgálati televízióban, hiszen, elméletileg, ők fejezik ki a legnagyobb mértékben a közakaratot. De politikai tanulság is van. Egy választáson nem induló miniszterelnök gyenge és akaratát nem igazán fogják figyelembe venni, bármilyen jó és becsületes az illető. Márpedig Dacian Cioloş kormányfő elutasítja a belépést valamelyik pártba és az elindulást a választáson, mint bárki más, azt sugallva, hogy ezzel ítélkezése függetlenségét akarja megőrizni. De ez egyáltalán nem előny. Nem kérheted a közintézményektől (többek között a TVR-től), hogy alávessék magukat ítélkezési „függetlenségednek”, hiszen előbb vagy utóbb, az első nézeteltérésnél felteszik neked a kérdést, hogy ki is vagy te valójában és kit képviselsz.

Dacian Cioloş furcsa módon úgy viselkedik, mintha a saját nevében akarná gyakorolni a hatalmat.

Ha vetne egy pillantást arra a térségre, melyet jól ismer, láthatná, hogy milyen ragyogó demokráciagyakorlatot valósított meg a francia jobboldal, mely kiválasztotta a jövő évi elnökválasztási jelöltjét. Legalább három remek kiállású jelölt, François Fillon, Nicolas Sarkozy és Alain Juppé mutatott be egy-egy nagyszabású és részletes programot, olyan előválasztáson terjesztve azokat a közvélemény elé, melyen baloldali szavazók is részt vehettek. Mindnyájan élőben láthattuk, hogyan lehet elnyerni a demokratikus legitimitást és főleg azt, hogy miként lehet politikai tekintélyre szert tenni.

Az lenne a tanulság, hogy egy olyan politikust, aki választásokon szerzett magának természetes tekintélyt, és aki több millió támogatóra alapozza ítéletét, nem lehet figyelmen kívül hagyni, elodázni, semmibe venni, még visszaéléssel sem.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.