Kövér: a magyarság döntsön a saját oktatásáról

Az Országgyűlés elnöke erről erdélyi körútja csíkszeredai állomásán beszélt.
Hirdetés

Kövér László szerint a bukaresti parlamenti mandátumot szerző erdélyi politikusoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy az erdélyi magyarság autonóm módon dönthessen az oktatásáról, de legalábbis az eddigiekhez képest nagyobb befolyásra tegyen szert a jövője formálásában.

Az Országgyűlés elnöke minderről azt követően beszélt hétfőn, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületében az erdélyi magyar nyelvű oktatásról szóló kerekasztal-beszélgetésen vett részt oktatási szakemberekkel, politikusokkal.

Kövér László szerint az erdélyi magyar nyelvű oktatás problémáinak egy része abból fakad, hogy a közösségnek nincsen lehetősége gondoskodni arról, hogy az oktatási rendszere a közösségnek a szülőföldön magyarként való megmaradását szolgálja. Hozzátette: olyan oktatási kérdések is szóba kerültek a beszélgetésen, amelyek az egész világ oktatásügyére, vagy az egész közép-európai régióra, így Magyarországra is érvényesek.

Az Országgyűlés elnöke Ráduly Róbert csíkszeredai polgármesterrel közösen tartott rövid sajtótájékoztatót. Kijelentette: ezzel azt is jelezni szeretné, hogy a magyar kormány mindig ki fog állni azon közösségi vezetők mellett, akiket megítélése szerint a magyarság érdekéért történő kiállásuk miatt ér retorzió. (Raduly Róbert ellen hivatali visszaélés miatt folyik bírósági eljárás)

Az Országgyűlés elnöke arra is kitért, hogy háromnapos erdélyi körútjával azt szeretné elősegíteni, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogása mögé a magyar választók is beálljanak. Hozzátette, az erdélyi magyar emberek jelenlegi helyzetében az összefogás, az együttműködés, a bukaresti képviselet megerősítése az egyedüli lehetőség, mert azok a problémák, amelyekkel a magyarság szembesül, és amelyeket évek óta maga előtt görget, a bukaresti képviselet nélkül nem oldhatók meg.

Hirdetés

Kövér László nyomatékosította: az anyaország igyekszik támogatni az itteni magyarokat, hogy magyarként megmaradjanak a szülőföldjükön. Ehhez az oktatásügyben, a diplomáciában, a gazdaságban igyekszik segítséget nyújtani. „A magyar érdekképviseletnek természetesen elsősorban itt kell megfogalmazódnia Erdélyben, Székelyföldön. Itt kell erősnek lenni. Ehhez mi csak egy kiegészítő, kisegítő támogatást nyújtunk. A Sapientia léte önmagában is ennek a szimbóluma” – fogalmazott Kövér László.

Ráduly Róbert kijelentette: az RMDSZ és az MPP összefogásának akkor és úgy van értelme, ha kritikus tömeg támogatja december 11-én, a romániai parlamenti választásokon.
 

Hirdetés