Elég enyhének tűnik az idei választási kampány, de ezzel egyidejűleg olyan dolgok történnek, melyek mélységeiben érinti a politikát.

A PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) ihletett lépést tett, amikor meghívta listájára a neves sebészt, Leon Dănăilăt. A párt eddig inkább az „antikorrupció” típusú konvencionális diskurzusú „viaszbábukat” erőltette, akik a közönségnél sem arattak különösebb sikert, és igazából mondanivalójuk sincs. Ezzel szemben a sebész zamatos és hiteles figura, a népi cinizmussal teli történeteivel, melyek ezen kívül egy tehetségen és odaadáson is alapuló siker üzenetét is közvetítik. Egyértelmű, hogy a liberálisok arra számítanak, hogy a sebész elismertsége a pártra is hatással lesz, de talán a pártnak is képesnek kellene lennie megvédeni őt. Erre pedig már az első nap alkalma adódott. A politikai életben létező új kifejezési tilalmakkal eddig nem szembesülő nyolcvanéves sebész természetesen öncenzúra nélkül beszélt: „A sebészek, ezt a saját tapasztalatomból mondom, a magas, keménykötésű férfiak nem jó sebészek. Középszerűek.

Aztán a nők sem jók sebésznek.

Hogyhogy? Pontosan megmondom. A magas fokú sebészetben nem. Szájsebészetben, füll-orr-gégészetben, ott igen. De igazi sebészként… Nincs hozzá tehetségük.”

Ennek az lett a következménye, hogy a radikális baloldal egyik harcosnője feljelentette a CNCD-nél (Országos Diszkriminációellenes Tanács – a szerk.). „Dănăilă úr szakmai profizmusa iránti minden tiszteletem ellenére, kijelentései súlyosan sérti a nők méltóságát, általában, én pedig közvetlenül is sértve érzem magam” (Iolanda Stăniloiu).

Az emberek általában megrettennek az ilyenfajta diskurzustól, de alaposabban vizsgálva a dolgot, egyetlen nőnek sem kellene általános női mivoltában sértve éreznie magát. Miért akarnának a nők feltétlenül idegsebészek lenni? Ez nyilvánvalóan olyan szakma, melyet rendkívül vonzóvá tesz, hogy a legfelsőbb határokat feszegeti, bizonyos mértékig egy űrutazáshoz hasonlít, de a világ nemcsak a felfedezőire alapozott, hanem talán még inkább azokra, akik értettek a teljes biztonságban és az ember teljes uralma alatt álló terep megműveléséhez. Itt pedig

számtalan megbecsülésre érdemes szakma és általában véve foglalkozás van.

Vajon egy nagy énekesnő vagy egy családjával elkötelezetten foglalkozó anya kevésbé értékes, mint egy sebész? Ez utóbbi lehetőséget ad az embernek élete folytatására, de mit ér az élet kultúra és anyai elkötelezettség nélkül?

Igaz, hogy az idegsebész bizonyos mértékig a modern orvostudomány hőse, de a világ nemcsak a hősein alapul és ezt már az ókori Hellász óta tudjuk, melynek (harci, vagy olimpiai) hősei nagyrészt feledésbe merültek, tragikus költőivel, filozófusaival, márványszobrászaival szemben. De még a hősökről szóló nagy történetekben is, Odüsszeusz mellett Pénelopé is megjelenik, aki úti célt és értelmet ad az előbbinek. Mi lett volna Odüsszeusz útja Ithaka nélkül? Az őt visszaváró haza, otthon, család nélkül? Persze tudjuk, hogy a mai radikális baloldal éppen Pénelopé „sztereotípiája” ellen harcol, de a női princípium számos más módon érvényesülhet a társadalomban és a politikában anélkül, hogy erre az egalitárius standardizálásra törekedne.

Egyértelműen rögzítenünk kellene magunkban

a jogi értelemben vett jogegyenlőség és a természetes egyenlőség közötti különbséget.

A jogi egyenlőség, a modern demokrácia elveként kimondja, hogy bármely személynek, akár nő, akár férfi, joga van bármilyen állást és bármilyen köztisztséget betölteni. Ennek kiegészítéseként minden személynek, akár nő, akár férfi, joga van ugyanazokhoz az iskolákhoz, ösztöndíjakhoz és a társadalmi érvényesülés és előrejutás bármilyen más eszközéhez. A jogi egyenlőség az ember teremtménye és döntése és ezáltal vitathatatlan, abban az értelemben, hogy nem vethető alá egy megismerési tesznek. Ezzel szemben a természetes egyenlőség nem tőlünk függ és túlmutat szubjektív döntésünk horizontján. Tapasztalatunk azonban az sugallhatja, hogy a nagyra becsült sebész Leon Dănăilă nem lett volna ugyanolyan jó rögbijátékos, mint a „magasak és keménykötésűek”, e tekintetben inkább a nőkre hasonlítana.

A nők és férfiak közötti jogi egyenlőség éppen azért értékes politikai elv – mely a judaizmusban és a kereszténységben gyökerezik –, mert egy néha éppenséggel

a gyengeség képét magára öltő magasabb rendű humanizmus nevében szembeszáll a nyers erő elvével.

Pontosabban mondva, a posztulátum úgy szól, hogy az emberek közötti kapcsolatban nem az erősebb dönt, hanem a törvény. Ennek fényében nem tagadják a természetes egyenlőtlenséget, hanem egyszerűen túllépnek rajta.

Visszatérve a mostani esethez, a CNCD-nél tett panasz nem egy elhanyagolható anekdota. Ha ez a fórum figyelmeztetésben részesíti a PNL jelöltjét – ahogy azt általában ilyen esetekben teszi –, és ha nem lesznek energikus válaszok, akkor egy természetellenes és veszélyes tilalmi forma szilárdul majd meg a közéletben. Hiszen fokozatosan megjelenik egy új tabu, melyet az embereknek az empirikus nyilvánvalóság és a logikus gondolkodás ellenére nem lesz bátorságuk megsérteni. A szolgalelkűség a gondolkodás megbénulásával kezdődik.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.