A magyar kormány támogatásával újult meg a katolikus óvoda Szatmáron

A Hám Jánosról elnevezett intézményben négy magyar és négy német nyelvű csoport működik.
Hirdetés
A magyar kormány által a Bethlen Gábor Alapkezelő révén folyósított 105 millió forintból megszépült az épület homlokzata, kicserélték a tetőzetet, felújították a termeket, a folyosókat, a mellékhelyiségeket, az alagsorban pedig új termeket alakítottak ki. Az óvoda udvarán a gyermekek számára tankertet is létesítettek, amelyben minden óvodai csoport saját parcellával rendelkezik. A növények gondozása közben a gyermekek a gondoskodásnak és felelősségvállalásnak az alapjait is megtanulhatják.
 
Az óvoda udvarán a Magyar Villamos Művek Zrt. 6,5 millió és a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. szintén 6,5 millió forintos felajánlásából építettek játszóteret.
 
A római katolikus egyház által létrehozott Hám János óvodában négy magyar és négy német nyelvű csoportban, valamint egy iskolai előkészítő osztályban 220 gyermek tanul.
 
A felújtott óvoda átadásán részt vett Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki Böjte Csaba ferences szerzetest idézve kijelentette, hogy minden gyermek kincs, és ha a gyermekeket magyar és keresztény szellemben sikerül nevelni, ők a magyarság számára is megmaradnak, és Romániának is értékes polgárai lesznek.
 
Az avatóünnepségen Schönberger Jenő megyés püspök és Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester, valamint a megye főtanfelügyelője is köszönetet mondott a támogatásért.  

Hirdetés