Elmeszelheti Romániát az EB a hazai termelők védelme miatt

Az Európai Bizottságnak nem tetszik az a törvény, amely szerint a nagyáruházaknak 51 százalékban romániai termelőktől kell beszerezniük az alapélelmiszereket.
Hirdetés

Kötelezettségszegési eljárást indíthat Románia ellen az Európai Bizottság (EB) a romániai termelők védelmének szándékával elfogadott törvény miatt, amely kötelezi a hipermarketeket, hogy az általuk forgalmazott termékek legalább 51 százaléka Romániában készült legyen.

Ezt Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter árulta el a Mediafax hírügynökségnek. A tárcavezető elmondta, az EB már hivatalosan értesítette az általa vezetett minisztériumot: vizsgálják a törvényt, és egyáltalán nem kizárt, hogy eljárást indítanak Románia ellen a protekcionista intézkedés miatt.

A miniszter szerint két úton lehet elkerülni az eljárást: az 51 százalékos kvóta csökkentésével, vagy annak bizonyításával, hogy az intézkedés nyomán nem szenvednek diszkriminációt az EU többi tagállamában működő termelők.

Az idén elfogadott 150/2016-s törvény értelmében az élelmiszer-kereskedők kötelesek a húsipari termékek, a tojás, a zöldségek, a gyümölcsök, a méz, a tejtermékek és a sütőipari termékek esetében 51 százalékban romániai termelőktől beszerezni az árut, rövid ellátási láncon keresztül. A jogszabály 2017. január elsején lép életbe, az agrártárcának addig ki kell dolgoznia az alkalmazási szabályokat.

A Transparency International nevű jogvédő szervezet egyik jelentése szerint a nagy áruházláncok rendelkeznek az egyik legjelentősebb lobbierővel Brüsszelben. Az Európai Bizottság ennek nyomán rendszerint érzékenyen reagált a hipermarketeket érintő törvényi változásokra.

Hirdetés