Erdély középkori történelme sokkal izgalmasabb, mint gondolnánk

A régészet fejlődésével biztosnak vélt tézisek dőlnek meg, és egyre több kérdés vár szakmai magyarázatra.
Hirdetés
Az újabb és újabb kutatásoknak köszönhetően a történelemkönyvekben rögzített múltbéli ismereteink állandóan új szempontokkal egészülnek ki – ez érvényes Erdély történelmére is. Érdemes tehát néha felfrissíteni az erről szóló tudásunkat, amire kiváló lehetőséggel szolgál az az ötrészes előadássorozat, melyet a kolozsvári Korunk Akadémia Erdély a történelemben címmel indított az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén.
 
A legelső előadó, Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének igazgatója, aki az Erdély a középkori Magyar Királyságban című előadásában a régészek a középkori Erdéllyel kapcsolatos kutatásainak legizgalmasabb kérdéseit vette sorra. Előadásának következtetéseit két megközelítés mentén vezette le.
 
  1. A régészet kutatásai a lehetőségeknek megfelelően arra irányulnak, hogy kik és hogyan éltek egy adott területen, milyen történések határozták meg a népesség életét. A régészet fejlődése azonban tágította a kutatási lehetőségeket. A bioarcheológia vagy a környezetrégészet már nem csak a hagyományos régészeti eszközökkel és feltárásokkal dolgozik, hanem többek között a természeti környezetből kiszűrhető információkkal.
     
  2. Az újabb kutatásoknak köszönhetően jelenleg Erdély történelmével kapcsolatosan több a kérdés, mint a válasz. Vannak pillanatok, amikor a történettudósok úgy vélik, hogy kutatásaik megkérdőjelezhetetlen tényekre épülnek, ilyen volt, amikor 1986-ban megjelent a háromkötetes Erdély története. Csakhogy az újabb és újabb felfedezések bizonytalanná tették a korábban biztosnak vélt tudást Erdély történelmével kapcsolatosan is.
 
Erdély honfoglalás előtti történelméről érdekes adalékkal szolgálnak a környezettörténeti kutatások. A természetben számos olyan lelőhely található, amely mint egy történelemkönyv, őrzi az egyes korok sajátosságait. A folyók kiszáradt mellékágai, a lápok, mocsarak, tavak üledékeinek összetételéből évezredekre visszamenő információk olvashatók ki. Erdély területén több intézménnyel közösen végeztek fúrásokat – például Homoródszentpál határában, vagy a csíksomlyói Barátok feredőjénél –, és történelmi fontosságú eredmények születtek, magyarázta a kutatásokban szerepet vállaló előadó.
 
 
Benkő Elek régész, történész (Fotók: Szabó Tünde)
 
A vizsgálatokból kiderült, hogy a római kori építmények és úthálózatok az Árpád-korig fennmaradtak, de nem bizonyítható az, hogy használatban is maradtak. A két kor éghajlata hasonló módon rendkívül aszályos volt. A vízgyűjtők elmocsarasodtak, majd újra használatba kerültek. A területeket körbevevő hosszanti sáncárkok, úgynevezett csőrsz-árkok nyomai arra utalnak, hogy ezeknek szerepük volt a korabeli földművelésben. Megállapították, hogy a honfoglalás előtti korból is vannak állatlegeltetésre utaló nyomok a Székelyföldön, ugyanakkor az is kiderült, hogy a székely tájat meghatározó fenyveserdők csak később terjedtek el.
 
A honfoglalásról (895–896) kevés történeti forrásaink vannak, de egy 862-es helyi konfliktusról szóló feljegyzés arra utal, hogy a honfoglaló törzsek érkezése előtt is éltek már magyarok a Kárpát-medencében. A kutatások jelenlegi állása szerint Anonymusnak volt igaza: a honfoglaló magyarok a Vereckei-hágón keresztül érkeztek. A 14. századi Képes Krónikában szereplő változat, miszerint a honfoglalás Erdélyen keresztül történt, és Álmos vezért itt temették el, nem bizonyítható.
 

Erdély két legfontosabb lelőhelye, ha a középkori viszonyokat szeretnénk megismerni: Kolozsvár és Gyulafehérvár.

 
Előbbi elsősorban a Felső-Tisza-vidékén található leletekkel, utóbbi pedig az Alfölddel mutat kapcsolatot. Érdekesség, hogy a vajdaság rendszerének semmilyen nyoma nincs.
 
Az előadó elmondta, hogy jövőre több intézmény részvételével átfogó kutatás kezdődik, ami minden bizonnyal sok új és zavaros kérdést fog felvetni, akárcsak korábban az alföldi temetkezési helyek arheogenetikai vizsgálatakor történt.
 
A Gyulafehérváron felszínre került leletek a Bizánccal és a Dél-Alfölddel mutatnak kapcsolatot. A jelenleg is álló gyulafehérvári székesegyház mellett tárták fel a Szent István által alapított legkorábbi templom maradványait, mely számos – egyelőre – megválaszolatlan kérdést vet fel.
 
 
A gyulafehérvári székesegyház melletti ásatás
 
A Kolozsvár mellett feltárt 10. századi temető leletei a karosi temető gazdag leletanyagához hasonlítanak. Feltűnő a fegyverek aránya, de az is érdekes, hogy hiányoznak a nyugati vagy az arab világgal való kereskedelemre utaló pénzérmék. Az előadó szerint a jelenlegi kutatások ismeretében sem cáfolni, sem megerősíteni nem lehet azt az elképzelést, hogy a római korban épült utakat a középkorban is használták, és a temető jelenléte összefüggene az utak védelmével vagy a sóbányák őrzésével.
 
Az egykori széki sóbánya melletti nádastó sós rétegeiből csupán azt sikerült mindeddig megállapítani, hogy a bányát három korszakban használták: a római korban, a 10. századtól az Árpád-kor végéig, majd a fejedelemség korában egészen a 19. századig. Olyan állati és növényi maradványokra bukkantak, melyeknek természetes élőhelye a sós tenger.
 
A széki sóbányával összefüggésbe hozható dobokai vár azért különleges a régészek számára, mert a legtöbb, általában
 

nagy kiterjedésű ispánságok ma már sűrűn beépített területek,

 
Dobokán viszont kertek találhatóak, melyeket egyszerűbb régészeti ásatásoknak alávetni. A kora Árpád-kori ispánságok különféle, a közigazgatásban fontos szerepet betöltő intézményekkel rendelkeztek, például börtönnel, királyi rezidenciával, több templommal. Ennek nyomai Dobokán is megtalálhatóak.
 
A kolozsvári helytörténetet alapjaiban rengette meg, amikor a kutatások megállapították, hogy Kolozsmonostoron nem egy templomerődítmény, hanem egy – a dobokaihoiz hasonló – ispáni vár állott. A történészek egyszerűen nem akarták elhinni, hogy Kolozsvár „bölcsője” nem az Óvárban található, ahogy sokáig gondolták. A kolozsmonostori ispánság nem kőfallal rendelkezett, hanem egy földdel feltöltött, akár 10 méter széles faszerkezettel. Valószínűleg az abaújvári földvárral mutathatott hasonlóságot – hangzott el az előadáson. 
 

A kolozsvári közönség érdeklődéssel hallgatta az izgalmas előadást
 
A kolozsmonostori ispáni központ megszűnésével kapcsolatosan több elképzelés is létezik. Egyes feltételezések szerint a 11. század második felében alapított bencés monostor és az ispánság ugyanott működött, és az utóbbi csak a 13. század folyamán költözött a mai Főtérre. Az 1943-as kutatások során gondosan lekövezett középkori piactérre bukkantak a Főtér alatt, mélyebbre ásva pedig a szemét és a csontok alatt megtalálták a római kori kövezetet is. A két réteg között azonban nem volt semmi,
 

ez pedig cáfolja a kontinuitás elméletét.

 
A Szent Mihály templom közelében végzett feltárások arra engednek következtetni, hogy legalább egy, de az is meglehet, hogy két templom romjai találhatók meg alatta, melyek közül az egyik II. András-kori háromhajós építmény lehetett. A kutatók ebből arra következtettek, hogy már az Árpád-kor végén átkerül az ispánság székhelye Kolozsmonostorról.
 
Erdély középkoráról szóló kutatások fontos fejezete a székelyek eredettörténete, ugyanakkor a németek vagy a románok érkezésével kapcsolatos kérdések is. Az tény, hogy a területhez képest kevés a 10. századi honfoglaló és sok a 11. századi lelet. Az újabb viták arról szólnak, hogy

 

volt-e nyugatiasodás, esetleg Keletről költöztek-e be a más nemzetiségek?

 
Az előadó szerint bár Erdély északi és déli részén található leletek különböznek egymástól, ami akár belső területi csoportok jelenlétére is utalhat, az tény, hogy minden régészeti ásatás a Magyar Királysághoz való kapcsolódást támasztja alá. Benkő Elek azzal zárta előadását, hogy valamennyi érintett intézmény bevonásával egy átfogó, európai szintű kutatásra van szükség a vitás kérdések megválaszolására.
 
A jelek szerint erre már nem kell sokat várni. 

Hirdetés