Amerikai sztármigrációs hullám várható, ha Trump lesz az elnök

A világ persze örülhet, hiszen valahova a Trump-iszonyban szenvedő VIP-eknek is menniük kell. Bár van, aki nem áll meg a Föld bolygón.
Hirdetés

Amennyiben az ingatlanmágnást elnökké választják az elkövetkező alig 24 órában, sok amerikai szupersztár elhagyja az országot. Legalábbis ezzel fenyegetőznek a különböző lapokban, tévékben, közösségi oldalakon. Nézzük, kik ők, és hova szaladnának:

Whoopi Goldberg, a Ghost című film Oscar-díjas sztárja még idén januárban kijelentette, hogy Trump győzelme esetén elköltözik az Egyesült Államokból. „Megengedhetem magamnak”, tette hozzá a színésznő.

A milliók által kedvelt énekes- és színésznő, Cher csöppet távolabbra menekülne, ha Donald Trump kerülne ki győztesként a választási harcból. A szép Cher meg sem állna a Jupiter bolygóig. És miképpen valósítaná meg (láz)álmát? Egyszerű. Jon Stewart komikus, író társaságában utazna, aki Trump megválasztása esetén vásárol néhány űrhajót elhagyja a Földet, mert a Kék Bolygó ezek után már nem embernek való hely lesz.

A 74 éves Barbra Streisand (minden idők egyik legsikeresebb zenei előadóművésze, Oscar-díjas színésznő stb.) kijelentette, hogy ő biza a kenguruk honába költözik. Vagy Kanadába. Persze csak akkor, ha az érvek nélküli Trump győz.

Quentin Tarantino egyik kedvenc színésze, Samuel L. Jackson (Ponyvaregény, Django elszabadul, Aljas nyolcas stb.) azt mondta, ha rosszul alakulnak a dolgok, ő is csomagol, és irány… Dél-Afrika. Ott úgyis jobban kedvelik a feketéket.

Hirdetés

Miley Cyrus, vagyis Hannah Montana szintén azzal fenyegetőzik, hogy Trump győzelme esetén elhagyja a süllyedő amerikai hajót. Nem tudni, hányan siratnák meg a távozását.

És a költözéssel fenyegetők listája folytatható: vannak köztük színészek, például Lena Dunham (Csajok, Boldog karácsony, A fogadósok), Bryan Cranston (Breaking Bad – Totál szívás, Beépülve – Az Escobar-ügy), Amy Schumer (Kész katasztrófa, Csajok), Neve Campbell (Sikoly-sorozat, Vad vágyak), fotómodellek, mint Amber Rose, és bizony, írók is, és nem is akármilyenek – például Stephen King, a horrorkirály.

Nos, kíváncsiak lennénk, hányan váltanák be fenyegetésüket, ha tényleg Donald Trump lesz az elnök. Persze az efféle kirohanások választási propagandaként is tökéletesen megállják a helyüket.

Hirdetés