Már tesztelik az elektronikus személyi igazolványokat

Kezd formát ölteni az igazolvány, melynek bevezetését már több mint tíz éve halasztgatják.
Hirdetés

A kormány által megbízott informatikai szakértőcsapat közzé tette az első képeket a tesztelés alatt álló elektronikus személyi igazolványról. A bankkártyákkal azonos méretű igazolvány az eredeti tervek szerint elektronikus formában feltöltött adatokat is tartalmaz, többek között elektronikus aláírást és biometrikus adatokat (a tulajdonos arca és két ujjlenyomata). Műszaki korlátok miatt a kártya bevezetését sokszor elhalasztották már. Eredetileg 2003. január elsején kellett volna bevezetni.

Ezúttal a Dacian Cioloș kormányfő által kezdeményezett GovITHub program keretében azok a fiatal IT-szakértők dolgoztak rajta, akiket a kormány toborzott azzal a céllal, hogy hatékonyabbá tegyék a közigazgatási rendszereket és a hivatali ügyfélszolgálatot. 

Ha működni fognak, és sikerül bevezettetni a digitális személyiket, a forgalomba helyezésük kísérleti jellegű lesz, hiszen hosszadalmas folyamat a lakossági nyilvántartók felszerelésének korszerűsítése. 

Hirdetés