45 rövidfilm versenyez a marosvásárhelyi Alter-Native fesztiválon

751-et neveztek, a legtöbbet Oroszországból. A verseny mellett sok jó magyar és román filmet lehet megnézni.
Hirdetés
Negyvenöt rövidfilm lesz versenyben a marosvásárhelyi 24. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, amelyen több, nemzetközi díjat elnyert román, magyar és német játékfilmet is levetítenek.
 
Sipos Levente fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: a november 2. és 6. között a marosvásárhelyi Kultúrpalotában zajló fesztivál versenyprogramjába az előzsűri 45 rövidfilmet válogatott be a benevezett 751 közül. Az idén először alakult úgy, hogy Oroszországból érkezett a legtöbb alkotás. Kifejtette, a fesztivál kezdetekor is sok orosz filmet kaptak, de utána hosszú évekig szünet volt. Örömét fejezte ki, hogy ilyen nagy számban jelentkeztek orosz alkotók, tekintettel az orosz filmes szakma magas színvonalára.
 
A versenybe válogatott munkák közül több a migráció kérdésével és a közel-keleti helyzettel foglalkozik. Hozzátette, 
 

idén először kerül versenybe afganisztáni és szíriai film.

A filmeket összesen 17 országból nevezték, a zsűrinek 26 kisjátékfilm, 11 animáció, illetve 4-4 dokumentum- és kísérleti film közül kell kiválasztania a díjakra érdemes alkotásokat.
 
A fesztiválon megemlékeznek az 1956-os magyarországi forradalom leverésének 60. évfordulójáról, így a szervezők a szerdai programot az akkori események előtti tisztelgés jegyében állították össze. Megtekinthető lesz Gárdos Péter Szamárköhögés című 1986-os filmje, valamint szintén a forradalomhoz kapcsolódó két filmtörténeti különlegesség, Fábri Zoltán Hannibál tanár úr és Makk Károly Szerelem című alkotása.
 

A magyar és a román termés java

A közönség több magyar nagyjátékfilmet láthat, így Horváth Lili Szerdai gyerek, Igor és Ivan Buharov Az itt élő lelkek nagy része, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál, Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból, Kern András Gondolj rám, Tolnai Szabolcs Minotaurusz című filmjét. Bemutatják még Mispál Attila Csillaghálóban és Muhi András Pires Magyar csapat – „…még 50 perc…” című dokumentumfilmjét.
 
A fesztivál közönsége megtekintheti a jövő évi román Oscar-nevezést, a Sieranevada című játékfilmet, amelynek rendezője Cristi Puiu. Ezt az alkotást az idei cannes-i filmfesztiválon mutatták be. Levetítik a Radu Jude által jegyzett Sebhelyes szívek című román-német koprodukciót, amely az augusztusi Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte el. Bemutatják a Németország által a jövő évi Oscar-díjra jelölt filmjét, a Maren Ade által rendezett Toni Erdmann című alkotást is.
 
Válogatást lehet megtekinteni a miskolci Jameson Cinefest és a győri Mediawave fesztiválok idei díjazott alkotásaiból. A programot szakmai beszélgetések és koncertek egészítik ki.

Hirdetés