Nem is tévedhetne nagyobbat, aki azt hiszi, hogy az RMDSZ nemrég kihelyezett választási óriásplakátjai, amelyeken mindenféle regionalista jelszavakat pufogtatnak, ténylegesen Bukarestnek szólnak és azt jelzik előre, hogy a szövetség a választások után valóban elkezd Erdély versus Bukarest üzemmódban nyomulni a parlamentben.

Fenét, ezek az üzenetek egy precízen kidolgozott kampányalgoritmus sarokkövei és az a céljuk, hogy még egyszer, valószínűleg utoljára megpróbálják beterelni a szavazónyájat az ernyő alá, hogy legalább még egy négyéves ciklussal kitolják az öt százalékos lélektani küszöb alá süllyedés pillanatának kínos átélését. Tudják ezt nagyon jól a székházban is, senki nem számíthat csodákra, ha megnézi az elmúlt negyed évszázad folyamatosan romló választási eredményeit.

Most, ezekben a napokban bontakozik ki a román többségi felháborodás az RMDSZ plakátjai miatt, de nincs ebben semmi meglepetés: ha a bika előtt vörös posztót lobogtatsz, ki fog akadni és rád ront. És ez a pillanat, ami a kampánydizájnerek szándéka szerint összefogja majd a közösséget: a viktimizáció, vagyis a románveszély, a közösség elleni támadás olyan mozgatórugó lesz, amely

ismét az urnákhoz viszi a magyar szavazópolgárokat.

Emlékszünk, ugye, pár évvel ezelőtt az RMDSZ harcos autonomistává változott, lett autonómiastatútum, nagy lendülettel be is mutatták, hogy, hogy nem, éppen a 2014-es államfőválasztást megelőző hónapokban és hogy, hogy nem, az RMDSZ-nek is volt elnökjelöltje Kelemen Hunor személyében. Aztán a választás után, amikor az RMDSZ által is tétován-kimondatlanul-sejtetősen támogatott Victor Ponta veszített, a szövetség visszavett a lendületből és benyögte, hogy izé, az autonómiatervezetet jegelni kell, mert a helyzet, a hangulat nem aktuális a nyomulásra. Azóta is a jégen van, a fagyasztóban, csonttá fagytak Márton Árpád cikkelyei.

Na, pont így lesz most is, a választások után a regionalista izmozás visszakerül a kampányeszközök dobozába, az iskolai házifeledat-csökkentés és a jólét biztosítása (!) és a toronyóra (láncostól) mellé, hogy ha kell, majd ismét elővegyék. Szükség lesz még rá.

Nem lesz akkora „baj”, persze,

ha nem lesz meg az öt százalék,

hiszen gondos kezek időben belehelyezték a törvénybe az alternatív küszöböt, amellyel az RMDSZ így is, úgy is bejut a törvényhozásba. Annak ellenére, hogy az öt százalék ténylegesen veszélyben van és most minden korábbinál valószínűbb, hogy nem lesz meg, biztosra vehetjük, hogy a választás másnapján, amikor körvonalazódnak az eredmények, Kovács Péter ügyvezető elnök és kampányfőnök kiáll a mikrofon elé, és – ahogy eddig is tette – elmondja, hogy az RMDSZ nagyszerű eredményt ért el, megerősödött a magyar képviselet, az „erdélyi magyar emberek” ismét bebizonyították, hogy csak az RMDSZ stb.

Mi, az erdélyi magyar emberek pedig másnap visszatérünk mindennapi életünkhöz, a kellemesen langyos megszokásba, nyugodt lelkiismerettel, hiszen előző nap szavaztunk, mint korábban minden negyedik évben, teljesítettük egyetlen, legfontosabb kötelességünket, amit érdekvédelmi szervezetünk kért tőlünk.

És most sem fogunk rájönni, hogy immár több mint negyed évszázada újratermeljük az egyeduralmi reflexeket, hogy emiatt képtelenek vagyunk a demokratikus politikai (és egyéb) vitára, hogy nem tudunk felnőtt, a demokráciát megszokott és otthonosan belakó közösségként viselkedni, hogy most sem tudtunk változtatni, mert nem is tudjuk, hogyan kell azt, mert soha nem gyakoroltuk.

És mert gyávák vagyunk.

Ez maradt nekünk. Elbukott minden korábbi változtatási kezdeményezés, nincsenek alternatív elképzelések, nincsenek másképpen építkező gondolkodási irányok, minden a perifériára szorult. Az MPP gyakorlatilag megszűnt, az EMNP kiszállt a játékból, de itt van nekünk, velünk, értünk az RMDSZ. Az örök RMDSZ, a mi érdekvédelmi szövetségünk, a mi tükörképünk. Éljen, éljünk!