Yury Kordonsky Kolozsváron rendez

Mit jelent embernek lenni az istentől magára hagyott világban? Gorkij idealista világnézete már nem vállalható, darabja viszont súlyos kérdéseket feszeget A mélyben.
Hirdetés
Pénteken látható a kolozsvári magyar színház 2016/2017-es évadának első bemutatója, A mélyben – tudatja az intézmény mai közleménye. A társulat Yuri Kordonsky, oroszországi születésű, Amerikában élő rendező vezetésével Makszim Gorkij-adaptációt mutat be a nagyszínpadra épített stúdiótérben.
 
Az előadás számára Yuri Kordonsky új, a kortárs világnézethez és nyelvezethez közelebb álló adaptációt készített Gorkij Éjjeli menedékhelyéből. A rendező elmondása szerint Gorkij idealista világnézete a 20. század történéseinek fényében már nem vállalható. A rendező számára ezért nem a dráma társadalmi-szociológiai vonatkozásai voltak elsődlegesek, sokkal inkább az emberi lét központi kérdéseinek körüljárása jelentette a munkafolyamat alapját. 
 
A dráma kortárs nézőpontból történő értelmezése indokolta az eredeti orosz címhez való visszatérést is, mivel A mélyben nem szűkíti le a történéseket egyetlen fizikai helyszínre. Yuri Kordonsky rendező elmondta, 
az előadás központi kérdése számára az, mit jelent embernek lenni az istentől magára hagyott világban. 
Dragoș Buhagiar, az előadás díszlet- és jelmeztervezője elmondása szerint a kiégett padlásteret formázó tér egyfajta Medúza tutaja a társadalom perifériájára szorult szereplők számára. Ez a sötét színvilágú a tér védtelenül, csupaszon hagyja a szereplőket.
 
Az előadás Yuri Kordonsky meglátásában igazi összeforrott csapatmunkát követel a társulattól. Az előadásban Hatházi András, Kézdi Imola, Imre Éva, Viola Gábor, Farkas Loránd, Laczó Júlia, Pethő Anikó, Keresztes Sándor, Szűcs Ervin, Bács Miklós, Dimény Áron, Bogdán Zsolt és Árus Péter látható.
 
Az előadás létrehozásában a rendező alkotótársai voltak: Dragoș Buhagiar díszlet- és jelmeztervező, Visky András dramaturg, Vajna Noémi, a rendező és a dramaturg munkatársa, Ioana Popescu, a díszlettervező asszisztense, valamint Horváth Zoltán korrepetitor.
  
Az előadásra jegyek már vásárolhatók online, valamint a színház jegypénztárában (hétköznapokon 10-14 óra között, és előadások előtt másfél órával, tel.: 0264-431986)

 

Hirdetés