Szeptember végén érkeznek az F-16-osok

Románia tizenkét amerikai vadászgépet vásárolt Portugáliától.
Hirdetés

Várhatóan szeptember 29-én érkezik meg az első hat abból a tizenkét F-16-os vadászgépből, amelyet Románia használtan vásárolt Portugáliától, hogy lecserélje elavult MiG-21 LanceR légiflottáját (már ami megmaradt belőle, több MiG ugyanis lezuhant az évek során).

Az F-16-osokat az amerikai gyártó, a Lockheed-Martin újította fel és látta el a korszerű légi hadviseléshez szükséges felszereléssel és elektronikával. A gépek 4000 órát repültek, a felújítással pedig megkétszerezhető az élettartamuk.

Románia mintegy 700 millió eurót ruházott be az F-16-os programba, ebből 120 millió euró a gépet ellenértéke, a többi pedig a logisztikai támogatás ára.

Jelenleg kilenc román pilóta és a 75 fős műszaki személyzet kiképzése folyik Portugáliában.

A román F-16-os flotta 2018-ban válik bevethetővé. A vadászgépek évente száz órát repülnek majd, ez azonban még messze van a NATO elvásáraitól, amelyek évente 180-200 órával számolnak. A MiG 21-esek esetében egy repülési óra több mint tízezer dollárba került, ám az F-16-osoknál ez a költség megduplázódik majd.

Hirdetés