Magyar bajnok a motoros Gyenes Emánuel

És még egy címet szeretne idén begyűjteni.
Hirdetés

Gyenes „Mani” Emánuel az első motoros versenyző, aki két országban is elhódította a bajnoki címet: az enduro nyolcszoros román bajnoka idén a szakág magyarországi aranyérmét is elnyerte – számolt be a Szatmári Friss Újság.

Idén a magyar szövetség a román és a szlovák föderációkkal együtt szervezett egy nyílt nemzetközi pontvadászatot, így a verseny színvonala jelentősen megnőtt. Az Arad megyei Borossebesen debütált a Magyarország nyílt nemzetközi bajnokság, majd három magyarországi forduló után ezen a hétvégén a Kassa szomszédságában levő Gölnicbányán zajlott a bajnokavató megmérettetés. 235 motoros jött el a versenyre, közülük csak a hazaiak kedvence, Bohuslav Radek volt gyorsabb. A szlováknak ez sem volt elég, hogy átvegye vezetést az összetett táblázatban a Gölnicbányán második Manitól, így a Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team motorosa bajnoki címet szerzett a profik E3-as géposztályában.

Gyenes első helyen áll az endurokrossz magyar bajnokság összetett táblázatában is.

„Remélem sikerül behúzni az endurokrosszt is. Tavaly is első voltam az utolsó fordulóig, és a záráskor vesztettem el az első helyet. Ezen a hétvégén Visontán rendezik a negyedik fordulót, ezután még lesz két futam. Szoros lesz a verseny” — fogalmazott a lapnak a szakág hétszeres romániai győztese, aki 2015-ben ezüstérmet szerzett a magyar bajnokságban.

Hirdetés