Románokra támadtak Angliában

„Arra szavaztunk, hogy távozzatok, tűnjetek a pokolba innen!”
Hirdetés

Román állampolgárok is célpontjai voltak az utóbbi időszakban a dél-nyugat-angliai Cornwall megyében történt rasszista támadásoknak – írja a Nagy-Britanniában szerkesztett ziarulromanesc.net című román nyelvű portál.

A portál szerint az incidensek kapcsolatban állnak azzal, hogy Cornwall lakóinak 56,5 százaléka az Európai Unióból való kilépésre szavazott.

Az egyik ilyen incidens egy Camborne-i bevásárlóközpontban történt, egy férfi rákiabált két személyre, egy szír és egy román állampolgárra: „Miért vagytok itt? Arra szavaztunk, hogy távozzatok, tűnjetek a pokolba innen!”. Ugyanott egy román párt is hasonlóan inzultáltak. Hasonló incidensek történtek Truro és St. Austell településeken is, minden esetben kiabálók minden esetben azt sérelmezték, hogy a túl sok bevándorló elveszi az angolok munkáját.

A rendőrségi statisztikák szerint egyébként Cornwallban és a szomszédos Devon megyében júniusban megnőtt a rasszista és xenofób bűncselekmények száma, Nagy-Britanniban, országos szinten pedig 20 százalékkal nőtt a faji és vallási alapú támadások száma.

Hirdetés

A portál emlékeztet, hogy a kelet-angliai Norwich-ban Molotov-koktélos támadás ért egy román boltot, nem sokkal a Brexit-referendum után.

 

Hirdetés