Képviselőtársai is kiállnak Tőkés László mellett

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőinek csoportja nem érti a döntést.
Hirdetés

Közleményben áll ki Tőkés László „romániai rendszerváltásban betöltött történelmi szerepe mellett” a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja, amelynek az erdélyi EP-képviselő is tagja.

Azt írják: „megdöbbenéssel értesültek” arról, hogy Klaus Iohannis államfő visszavonta a Románia Csillaga Érdemrendet Tőkéstől, szerintük ez „méltatlan és sértő” döntés „a romániai kommunista diktatúrával szembeni népi felkelés meghatározó alakjával” szemben, és akinek „közéleti tevékenysége középpontjában éppen egy szabad, demokratikus és európai Románia megteremtése áll”.

Az EP Fidesz-KDNP csoportja szerint különösen sérelmes, hogy a kitüntetés visszavonásához Tőkés Lászlónak egy nyilvános fórumon elmondott kijelentése vezetett, amely eljárás Románia szólásszabadság iránti elkötelezettségét is megkérdőjelezi.

„Klaus Iohannis román köztársasági elnök vonatkozó döntése sajnos arról árulkodik, hogy a román politikai elit még mindig nem tudott felülemelkedni a kommunista örökségen, a nemzeti kisebbségeket és a másként gondolkodókat megbélyegző politizáláson” – írják.

Hirdetés