Lemondana az MKP elnöke a választási kudarc után

Nem sikerült mozgósítani a magyarokat, a pártelnök vállalná a felelősséget.
Hirdetés

A Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke szerint a felvidéki politikai megosztottság miatt maradtak sokan passzívak a szlovákiai parlamenti választáson. Berényi József a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hétfőn azt is elmondta: felajánlja lemondását, miután pártja nem jutott be a parlamentbe.

„Kész vagyok felelősséget vállalni” – mondta az MKP elnöke, jelezve: felajánlja pártja országos elnökségének, hogy lemond.
„Ami szükséges, azt meg fogom lépni” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy az MKP országos elnöksége hétfő délután ül össze.

Kifejtette: a felvidéki politikai megosztottság nem tette lehetővé, hogy elvigyék az urnákhoz az magyarokat, sokan maradtak passzívak, nem vettek részt a voksoláson.

A jövőt firtató kérdésre azt mondta: mivel a parlament valószínűleg nem tudja ebben az összetételben kitölteni a négyéves mandátumot, az MKP-nak is előre hozott választásra kell készülnie.
 

Hirdetés