„Az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége”

Így fogadta a volt polgármester kritikáját a Szövetség ügyvezető elnöke.
Hirdetés

A tartást és a magyar nyelv hivatalos használatát hiányolta Ráduly Róbert, Csíkszereda volt polgármestere a Krónikának adott, ma megjelent interjúban, amelyben kifejtette: „az RMDSZ dezintegrálódott, gyakorlatilag a mostani, választási keménykedésen túl nem létezik”.

A volt polgármester bírálatára Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke reagált a Maszol.ro portálnak adott nyilatkozatában. Kovács Péter emlékeztetett arra, hogy Ráduly mindig is élesen fogalmazott, és soha nem rejtette véka alá a véleményét. „Szerintem az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége” – jelentette ki.
 
Kovács Péter fontosnak tartotta, hogy Ráduly Róbertnek gondolkodik azon, hogy induljon a júniusi önkormányzati választásokon. „Én a nyilvánosság előtt is többször elmondtam, hogy Ráduly Róbertre Csíkszeredának szüksége van” – hangoztatta az ügyvezető elnök. 
 
Ráduly Róbert ellen 2015. június közepén emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség. Ráduly még a vádemelés napján lemondott polgármesteri tisztségéről. Az ügyészség szerint azáltal követett el hivatali visszaélést, hogy a műemlékvédelmi előírásokat figyelmen kívül hagyva bocsátott ki építési engedélyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének a felújítására. 
 
A vád szerint a polgármester azzal is hivatali visszaélést követett el, hogy egy alkalommal magáncélra használta a polgármesteri hivatal gépkocsiját.

Hirdetés