Ennyi látogatója még sosem volt a vajdahunyadi várnak

… mint tavaly. Idén pedig szeretnék megdönteni a saját rekordjukat.
Hirdetés

Több mint 287 ezer turista látogatta meg tavaly Vajdahunyad várát – ez a legmagasabb szám azóta, hogy a műemlék látogathatóvá vált. A látogatottság júliusban és augusztusban volt a legmagasabb, ekkor mintegy 115 ezer ember volt kíváncsi Hunyadi János várkastélyára. Ez azt jelenti, hogy az eladott jegyekből befolyt összeg tavaly mintegy egymillió euróra rúgott – ezáltal, az adóbefizetés révén, a kastély igen komoly mértékben járul hozzá a helyi költségvetéshez.

A kastélyban működő múzeum igazgatója, Costin Tinca úgy véli, az idegenforgalomnak jó éve volt tavaly Romániában, és reméli, hogy a turisták száma növekedni fog idén. Elmondta, hogy 2016-ban szeretnék meghaladni a 330 ezer látogatót.

A helyi hatóságok tervei szerint a vajdahunyadi várat egy 10 millió euró értékű projekt keretében, uniós pénzekből fogják restaurálni. Az önkormányzat ennek érdekében pályázatot terjeszt be, hogy a műemlék és a környéke olyan építészeti együttest alkosson, amelyben a turisták legkevesebb egy napot tölthetnek.

Vajdahunyad vára a 13. században épült, gótikus stílusban. Az uradalmat a kastéllyal együtt Zsigmond király katonai érdemeiért adományozta Hunyadi János atyjának, Vajknak. Hunyadi János az 1440-es években kezdte el a családi birtokközpont, Vajdahunyad kiépítését.

A várkastély belső tereiben jelenleg történelmi, régészeti és néprajzi tárgyakat állítanak ki.

Hirdetés