Boc és Florea is újrázhat: a liberálisok őket jelölik

A marosvásárhelyi polgármestert annak ellenére indítja a PNL a választáson, hogy bűnvádi eljárás folyik ellene.
Hirdetés

A liberálisok hétfőn vizsgálják meg azoknak a politikusoknak a listáját, akik jelentkeztek a polgármester-jelöltségre a párt belső megmérettetésén. Vasile Blaga PNL-társelnök már korábban jelezte, hogy a jelenleg is tisztségben lévő elöljáróknak elsőbbségük van a versenyben, és az a lista, amely pénteken kiszivárgott a sajtónak, megerősíteni látszik ezt.

A HotNews és más román médiumok is közölték, hogy a jelöltek közül 20-nak máris biztos a helyzete, már ami a jelölést illeti. Erdélyi magyar szempontból a legfontosabb információ, hogy a listán szerepel

Emil Boc, Kolozsvár hivatalban lévő polgármestere, illetve

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester is

– mindketten a PDL-ből „öröklődtek” át a PNL-be, a két párt fúziója után.

Hirdetés

Florea várható jelölésének apró szépséghibája, hogy a vásárhelyi elöljáró bűnvádi eljárás alatt áll, de ez a tény – bár ellenkezik a párt korábban elfogadott feddhetetlenségi szabályaival, amelyeknek értelmében nem indulhatna a választáson – nem zavarja a liberális párt vezetőségét.

Mint ismeretes, a DNA azért szállt rá Dorin Floreára, mert a gyanú szerint a vásárhelyi önkormányzat jogtalanul támogatta közpénzzel a város labdarúgó-csapatát.

A PNL már jóváhagyott jelöltjei között van egyébként Gheorghe Falcă aradi polgármester (szintén ex-PDL-s) és Nicolae Robu temesvári elöljáró is.

Hirdetés