Légy ott Lemmy temetésén!

Persze csak virtuálisan. A rockikon utolsó földi útját ugyanis élőben lehet követni interneten.
Hirdetés

A tavaly december 28-án elhunyt Ian ’Lemmy’ Kilmister exkollégái, attól tartva, hogy a Motörhead-frontember temetésén talán túlzsúfolt lesz némileg a temető, arra kérik a rajongókat, hogy kövessék inkább élőben, a zenekar YouTube csatornáján a szertartást.

Lemmyt szombaton, január 9-én kísérik utolsó útjára a hollywoodi Forest Lawn temetőben. A szertartást – amely közép-európai idő szerint szombat éjfélkor kezdődik – itt lehet élőben megnézni:

A Motörhead hivatalos Facebook-oldalán található bejelentés arra ösztönzi a rajongókat, hogy a világ bármely pontján is éljenek, gyűljenek össze – stílszerűen – kedvenc bárjukban vagy klubjukban, és koccintsanak együtt a zenekar tagjaival. Vagy csak egyszerűen hívják át magukhoz a barátaikat, és ünnepeljék együtt Lemmy életét. Sejtésünk szerint, szerkesztőségünknek lesznek olyan tagjai, akik ezt is fogják tenni.

Mindeközben egy petíció is indult, amelynek kezdeményezői azt szeretnék elérni, hogy egy újonnan felfedezett nehézfémet – az énekes után – Lemmiumnak kereszteljenek el, merthogy Lemmy igazi „természeti erő” volt és „a heavy metál esszenciája”.

Hirdetés