Gyűlölködés helyett tanuljanak magyarul

Ezt tanácsoljuk minden kedves mélyromán embertársunknak, a cikk szerzőjével együtt. Még az is lehet, hogy megéri.
Hirdetés

Lehet, hogy ez nem egy hosszú cikk, vagy egyáltalán nem is cikk. Az egyszerű dolgokat néhány szóban is el lehet mondani. Egyszerű, szívből jövő, igaz érzelmek kifejezéséhez nincs szükség dagályosságra, szóvirágokra.

Egyik ismerősömet, aki az AEÁ-ban született amerikai állampolgár, de román állampolgárral házasodott össze, és aki itt, Erdélyben él, gyakran láttam szomorúnak, mert elmondása szerint nem tudja megérteni, hogy a politikusok és még egyes egyszerű emberek is miért keltenek ekkora gyűlöletet a két etnikum, a magyar és a román között.

Nem tudja megérteni, miért akarnak egyesek minden áron gyűlölködni.

Néhány nappal ezelőtt arról számolt be, hogy magyarul tanul. Miért, csodálkoztam rá, hiszen tudom, hogy olyan városban él, ahol nem túl nagy számú a magyar közösség.

A férjem miatt tanultam meg románul, és mert Romániában élek, mondta mosolyogva. Most magyarul tanulok. Nem könnyű, számomra nehéz nyelv, de már tudok néhány szót, még számolni is. Nem adom fel, magyarul is meg fogok tanulni. Miért? Egyszerű, a magyar barátaim iránti tiszteletből.

Hirdetés

Igazi lecke tiszteletből és jóérzésből. És íme, tekintettel arra, hogy egy ideje amúgy is azon gondolkodtam, hogy én is megtanulok magyarul, ez megadta a szükséges kezdőlökést ehhez. Gyűlölködni, prekoncepciókat követni könnyű. Egy etnikum részletesebb megismeréséhez a közösség nyelvének megtanulása az első lépés. Nem ismerheted meg mélyebben azt a közösséget, ha nincs legalább néhány alapfogalmad a nyelvéről.

Ezzel nem valamilyen magyar nyelvtanfolyamot akarok reklámozni. Ez csak egy első lépés a normalitás, a mentalitás megváltozása felé, egy egyetlen nyelvbe, kultúrába és hagyományba, a szomszédok nyelvének és kultúrájának el nem fogadásába és elutasításába betokosodott felől egy olyan felé, mely nyitott mindazok irányába, akikkel nap, mint nap együtt élünk.

Hirdetés