Rács mögött tölti az ünnepet Mircea Govor

A Szatmár Megyei Tanács alelnöke előzetes letartóztatásáról szerdán döntött a legfelsőbb bíróság.
Hirdetés

Négyrendbeli zsarolással és kétrendbeli hatalmi visszaéléssel vádolt Mircea Govor előzetes letartóztatásáról a legfelsőbb bíróság döntött, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészeinek fellebbezése nyomán. A döntés jogerős, így a PSD volt Szatmár megyei elnöke a fővárosi rendőrség fogdájában tölti az ünnepeket.

Ugyanebben az ügyben tanúként hallgatták ki Liviu Dragneat, a PSD elnökét, és vád alá helyezték Andrei Dolineaschit, a párt parlamenti képviselőjét.

Amint beszámoltunk róla, Govort befolyással üzérkedéssel és zsarolással gyanúsítják, az ügyészek szerint ugyanis közbenjárt az adóhatóság (ANAF) országos vezetőinél annak érdekében, hogy saját embereit neveztesse ki a megyei adóhivatal élére. A DNA közleménye szerint mindez még 2013 nyarán történt, célja pedig az volt, hogy egyrészt a saját, illetve családtagjai cégei számára „védettséget” szerezzen, másrészt hogy a saját maga, illetve pártja számára is előnyöket csikarjon ki. Emellett a csalásellenes hatóságnál is megpróbálta elhelyeztetni az egyik emberét, ez azonban nem jött össze.

Govor bűnlajstromáról itt számoltunk be részletesen.

Hirdetés