Terrorista szervezetet lepleztek le Romániában!

Ami a különleges egységeket is meglepte: a terroristák NEM ARABOK! Sőt, még csak NEM IS MUZULMÁNOK! ROMÁNOK, bakker!
Hirdetés

Egy, a CIA által is megerősített STRATFOR-elemzés szerint a nyugati világ muzulmán terror által legkevésbé fenyegetett régiója a romániai Dobrudzsa. Noha átfésülték a helybeli muzulmán közösségeket, az al-Kaida és az Iszlám Állam nyomai után kutatva, a hírszerző szolgálatok szakértői kijelentették, hogy a terület legveszélyesebb terrorszervezete továbbra is a Román Szociáldemokrata Párt (PSD).

„Nem lehet összehasonlítani egy nyavalyás bombamerényletet azzal, amit Nicușor Constantinescu csinált a megyei költségvetéssel. Vagy azzal, amit Radu Mazăre csinált a polgármesteri hivatalban. Egy terrortámadás sújtotta ország hamar magához tér. Konstancának viszont több száz évre lesz szüksége, hogy magára találjon a PSD-terror időszakát követően”, áll a szakjelentésben.

A jelentés szerzői azt is megemlítik, hogy a regionális terrorszervezetek listáján a PSD után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) áll a második helyen, amely több kis terrorista csoportot magába szippantott. A dobrudzsai terroristák szoros kapcsolatban állnak a Románia területén működő egyéb fasiszta szervezetekkel, mint amilyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, illetve egyes paramilitáris csoportokkal, például a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) párttal.

Hirdetés