Diszkréten tapogatóznak a sötétben a franciák

Még nem sokat tudnak a péntek esti terrorakció lebonyolításának hátteréről. De a miniszterek szerint a francia titkosszolgálatok nem hibáztak.
Hirdetés
Manuel Valls francia miniszterelnök szerint egyelőre nem ismeretes, hányan követték el a múlt heti, 129 áldozattal és több mint 350 sebesülttel járó párizsi merényletsorozatot. A kormányfő szerint Franciaországban és Belgiumban is segíthették a tetteseket.
 
„Jelenleg nem tudjuk, hogy segítették-e azokat, akik öltek, és akik ezt a szörnyűséget végrehajtották Párizsban. Talán vannak Franciaországban, Belgiumban tettestársak, olyan emberek, akik segítették a mészárlást” – fogalmazott a kormányfő.
 
„Most a nyomozásra kell koncentrálni. Még nincs meg a teljes kép, és főleg az, hogy hányan vettek részt a péntek este elkövetett merényletekben” – hívta fel a figyelmet Manuel Valls. „Két vagy három csapat volt-e, hogyan mozogtak, mi történt a Stade de France-ban? A nyomozás halad, de a szükséges diszkrécióval” – tette hozzá.
 
Az eddigi hivatalos közlések szerint a hét helyszínen, három terrorkommandó által elkövetett támadásokban hét merénylő vesztette életét, hatan felrobbantották magukat, egy emberrel pedig a kommandósok végeztek. Egy nyolcadik feltételezett támadó, Salah Abdeslam ellen nemzetközi elfogató parancs van érvényben. Őt azzal gyanúsítják, hogy az utcai lövöldözésekben – amelyekben 39-en vesztették életüket – vett részt. A kormányfő belügyminiszteréhez, Bernard Cazeneuve-höz hasonlóan 

megvédte a titkosszolgálatokat, 

amelyeket az ellenzék és a sajtó is azzal vádol, hogy hibákat követtek el a francia állampolgárságú dzsihadista elkövetők megfigyelésében. 
 
A francia hatóságok a párizsi merényleteket követően kihirdetett rendkívüli állapot keretében 128 helyen tartottak házkutatást keddre virradó éjjel, és tíz embert őrizetbe vettek – mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a France Info hírrádióban. Az előző éjjel 23 embert állítottak elő, és 31 fegyvert foglaltak le, valamint 18 helyen találtak kábítószert az országszerte végrehajtott 168 razziában. Ezek a házkutatások nem állnak közvetlen kapcsolatban a merényletsorozattal.
 
A belügyminiszter visszautasította azt a feltételezést, hogy a titkosszolgálatok hibájából tudták elkövetni a merénysorozatot péntek este a francia fővárosban.
 
Nem lehet nullára redukálni a kockázatot azokkal szemben, akik háborút hirdettek hazánk és Európa ellen” – fogalmazott Bernard Cazeneuve. Azt is elmondta, hogy jelenleg „115 ezer rendőr, csendőr, katona ügyel a franciák védelmére országszerte”. Viszont a nyomozás előrehaladtával egyre több olyan részlet derül ki, amely 
 

a titkosszolgálatok hibájára utal. 

A 28 éves, francia állampolgárságú Samy Amimourról, aki a Bataclan koncertterembe behatoló terrorista kommandó tagja volt, a hatóságok 2012-ben azt gyanították, hogy Jemenbe akar utazni, hogy csatlakozzon a dzsihádhoz, s ezért terrorizmusban való bűnrészesség miatt elrendelték rendőri felügyeletét. 
 
A férfi egy éven át együttműködött a hatóságokkal, hetente megjelent a kötelező rendőri meghallgatásokon, majd eltűnt. Családja szerint Szíriába ment harcolni, de nem tudni, hogy onnan mikor és hogyan tért vissza Franciaországba. Rajta kívül további két francia állampolgárságú öngyilkos merénylőről derült ki, hogy Szíriában kaphatott kiképzést.
 
„Hónapok óta nyomozunk, letartóztatjuk azokat, akik hazatérnek Szíriából, ártalmatlanítjuk azokat, akik merényletekre készülnek” – hangsúlyozta a belügyminiszter. „Nyáron hat merényletet hiúsítottunk meg” – tette hozzá.
 
Bernard Cazeneuve elmondta, hogy az összehangolt merényletsorozatot, amelyet a nemzeti stadionnál, belvárosi bároknál és szórakozóhelyeknél, valamint a Bataclanban követtek el, Franciaország területén kívül készítették elő, és olyan embereket használtak hozzá, akiket a francia titkosszolgálatok nem ismertek. Akik pedig mégis szerepeltek a rendőrségi nyilvántartásában, nem terrorizmus, hanem köztörvényes bűncselekmények miatt voltak ismertek a hatóságok előtt.
 

Felduzzasztják a hatósági állományt 

Francois Hollande államfő hétfőn 8500 új munkahely létrehozását ígérte a különböző hatóságoknál. A belügyminiszter jelezte, hogy az eszköz és a személyi állomány hiánya három éve folyamatosan nő, ezért a rendőri erők teljes felszerelésén gyorsan javítani kell, valamint további digitális eszközrendszerre és informatikai felszerelésekre is szükség van a dzsihadisták kódolt üzeneteinek megfejtéséhez.
 
Alain Juppé korábbi jobboldal külügyminiszter elismerte, hogy a jobboldal hibát követett el, amikor Nicolas Sarkozy elnöksége (2007-2012) idején több tízezer munkahelyet számolt fel a rendőri erőknél. A jelenleg legnépszerűbb jobboldali politikus üdvözölte, hogy a szocialista kormányzat 8500 új munkahely létrehozását jelentette be a rendfenntartó szerveknél.

Hirdetés