Felmérés: pesszimisták a polgárok

A többség szerint rossz irányba haladnak a dolgok.
Hirdetés

Az ország polgárainak többsége pesszimista – ez derül ki az INSCOP közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből. Az Adevărul napilap megrendelésére készült, hétfőn nyilvánosságra hozott kutatás szerint a megkérdezettek 51,5 százaléka vélekedett úgy, hogy az ország rossz irányba halad, míg csupán 39,5 százalék mondta azt, hogy jó irányba haladunk.

A felmérésben rákérdeztek arra is, hogy mitől tartanak a leginkább a polgárok. Ezen a listán az első helyen az egészségi állapot romlása szerepel, 23,3 százalék mondta azt, hogy ettől tart a leginkább.

A második helyen a j9vedelem csökkenése (16 százalék), a harmadikon egy, a térségben kirobbanó háború (14,2) áll. Az áremeléstől 13,1 százalék tart, a munkahely elvesztésétől pedig 12,5.

A felmérés október 23. és november 1. között készült 1098 személy megkérdezésével, a hibahatár 3 százalékos.


 

Hirdetés