Koszovó UNESCO-tagsága ellen agitálnak a romániai szerbek

A szerb kulturális örökséget féltik.
Hirdetés

A Romániai Szerbek Szövetsége levélben kérte fel Victor Ponta miniszterelnököt, hogy Románia ne fogadja el Koszovó felvételét az Egyesület Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetébe (UNESCO). A romániai szerb közösség képviselői szerint az egyoldalúan kikiáltott Koszovó Köztársaság valójában nem létezik és felvétele az UNESCO-ba sérti a szerb nemzetet.

A romániai szerbek levelükben arra hivatkoznak, hogy Koszovó és Metóhia a szerb civilizáció és kultúra bölcsője, ahol az egy négyzetméterre eső legtöbb templom található Európában. A szerbek azzal vádolják az albán „szeparatistákat”, hogy 1999-ben több templomot felgyújtottak, egyeseket teljesen megsemmisítettek, igyekezve eltüntetni a szerb kultúra nyomait Szerbia déli tartományában. „Akik ezeket a bűntetteket elkövették, most arról akarják meggyőzni a civilizált világot, hogy meg fogják őrizni ezeket a templomokat!”, írják a szerb közösség képviselői a kormányfőnek.

A Romániai Szerbek Szövetsége temesvári székházában megtartott sajtótájékoztatón Slavomir Gvozdenovici parlamenti képviselő mellett részt vett Lazar Manojlovic, Szerbia temesvári főkonzulja és Nicolae Ţăran, a Román-Szerb Baráti Társaság elnöke, akik kézjegyükkel látták el a kormányfőnek írt tiltakozó levelet.
 

Hirdetés