Erdély márpedig nem Katalónia!

Azért ezt a nyitott fejű román szerzők is hamar leszögezik. Nemigen értjük, hogy miért, hiszen evidens.
Hirdetés

Mostanában egyesek hajlamosak elhamarkodottan összehasonlítani a román (így! – a szerk.) Erdélyt és Katalóniát. A tegnapi választás, melyet nemcsak a katalánok vártak lélegzetvisszafojtva, hanem egész Spanyolország, számos bevándorlójával egyetemben, egyszerre váltott ki reményt és félelmet. Nem gyakori eset és nem is vágyhat egy állam bármely autonóm tartománya függetlenségre.

Miért beszélek elhamarkodott összehasonlításról? Mert a kettőt nem lehet összehasonlítani.

Katalónia egy alkotmányban elismert autonóm közösség,

Spanyolország összes többi autonóm közösségéhez hasonlóan, saját nyelvvel, saját zászlóval, saját himnusszal és saját kormányzattal. A hazai lakosság által „Spanyolország németjeinek” nevezett katalánok a legjobb példái annak, hogy a tisztesség, komolyság és kitartó munka feltételei között létező autonómia a legmegfelelőbb módszer egy társadalom működtetésére. Másképp nem magyarázható a tavalyi csaknem 200 milliárd eurós GDP, mellyel Katalónia első helyen végzett a spanyol autonóm közösségek között.

Különben a Katalónia függetlenségét támogatók

fő érve gazdasági jellegű:

tekintettel arra, hogy az ország gazdaságilag gyengén fejlett, vagyis gazdag és szegény területekből áll, nem értenek egyet az általuk megtermelt és az állami költségvetésbe kerülő pénz újraosztásával, mert úgy vélik, pénzügyi szempontból képesek lennének teljes mértékben fenntartani magukat.

A többi érv a kultúrával, a civilizációval, a nyelvvel, a mentalitással és nem utolsó sorban a történelmi múlttal kapcsolatos. Igen, tudom, ismerősen hangzik. És mégis…

A tegnapi választás a szavazatok 39,54 százalékával és 62 parlamenti hellyel a Junts per Sí, egy egyértelműen a függetlenséget támogató politikai és gazdasági irányultságú pártot juttatott az első helyre. A parlamentben már csak 6 mandátumra van szükség az abszolút többséghez, mely a választói akarattal legitimálta volna a függetlenséget.

Az abszolút többséghez a JpS-nek szüksége van a CUP (Népi Egység – a szerk.) támogatására, ami kevéssé valószínű. A fő jelölt, Arturo Mas lesz a kormány elnöke, amennyiben pártja megszerez 63 szavazatot, a CUP pedig tartózkodik. Ami szintén nehéz lesz. De 5 hónapig tisztségében maradhat és úgy tűnik, megpróbálja. De ha három szavazáson sem sikerül elnökké választani, akkor automatikusan új választást írnak ki.

A Ciudadanos a maga 17,93 százalékával váratlanul jó eredményt ér el, meghaladva a felmérési eredményeket és megháromszorozva eddigi mandátumai számát. Újonnan alakult párt, de nagyon jól megerősödött és sikerült leköröznie a most 12,74 százalékot szerző PSC-PSOE-t, így a fő függetlenséget ellenző párttá vált.

Hirdetés

A Néppárt (PP) katasztrofális eredményt ért el és csak 11 helyet szerzett a parlamentben, ahol csak a 10 mandátumos CUP-ot (Candidatura d’Unitat Popular) előzi meg.

A 48 százalékos függetlenségpártiság nagyon sok,

még ha nem is sikerült többséget szereznie. És tovább fog még nőni, ha a következő (országos – a szerk.) parlamenti megmérettetésen megválasztott kongresszusi és parlamenti képviselők nem fogják majd fel, hogy az államot azonnal meg kell reformálni és senkinek sem lesz jó a rugalmatlanság.

Ha a spanyol jobboldal híveinek álláspontja érvényesül továbbra is, mely szerint elég csak a szádat járatni és semmit sem tenni (cö-cö-cö, ilyenfajta minták és prototípusok mifelénk is vannak), akkor tovább erősödik, és új híveket szerezhet magának a függetlenségpártiság.

Bár egyhamar nem várható konkrét népszavazás a függetlenségről, nem kizárt egy újabb voks megszervezése, ahol egy olyan megállapodásról döntenének, mely Spanyolország részeként határozná meg Katalónia jövőjét.

Ennek a kényes kérdésnek összetett és bonyolult vetületei vannak. De továbbra is lenyűgöző az a tisztesség, mellyel a népakaratnak ezek a megnyilvánulásai zajlanak, az, ahogy a politikusok képesek felépíteni a kampánybeszédeiket és érvelni, a szólásszabadság és a mások iránti tisztelet, annak ellenére, hogy nincs semmilyen megállapodás, vagy bármilyen remény arra, hogy a közeljövőben kikiáltható lenne a függetlenség.

Az emberek emberek akarnak maradni egy olyan országban, ahol nem fajul veszekedéssé, ha valaki az általa szeretett zászlót kitűzi a házára, vagy az erkélyére. Ez egy lecke demokráciából és diplomáciából, még akkor is, ha a társadalmi-gazdasági szintű kihatásai mélységesek és súlyosak.

Hirdetés