Nincs leépítés? Akkor nincs fizetés a tanügyben

Késik az oktatók augusztusi bére, mert nem minden iskola bocsátott el annyi embert, ahányat a minisztérium előirányzott.
Hirdetés

Elképesztő helyzet alakult ki a tanügyben a minisztérium által követelt létszámleépítés miatt: a Hargita megyei oktatók augusztusi bérét például azért nem hajlandó kiutalni az oktatási minisztérium, mert nem mindenhol hajtották végre az előírt leépítéseket – számol be a Krónika.

A zsarolással felérő helyzet oka, 

hogy ezeket a létszámleépítéseket egy központi programba kell bevezetni, ahol a kérelmezett béreket a megyei tanfelügyelőség csak akkor tudja jóváhagyni, ha az állások száma és a bérek összege nem haladja meg a központilag előirányzott szintet – derül ki Görbe Péter megyei főtanfelügyelő nyilatkozatából.
 
Hargita megyében viszont meghaladja, mert egyrészt nem vettek ki a rendszerből olyan óraadó állásokat, amelyeket gyakorlatilag már megszüntettek, másrészt néhány tanintézménnyel még tárgyalnak a leépítésekről: a 89 érintett óvoda és iskola közül 16 nem közölte még, hogyan oldja meg. Ez viszont kihat a megye többi tanintézményének alkalmazottaira is.
 
A szeptemberi állás- és bérkeretet tegnaptól tölhetik fel az iskolák a rendszerbe, addig Hargita megyében 161 állást kell megszüntetni a diáklétszám, illetve a minisztérium által jóváhagyott sarokszámok alapján – írja a Krónika

Háromszék nem enged

A lap szerint a szomszédos megye tanfelügyelőségét még nem értesítette a szaktárca, hogy nem utalja a béreket, ha nem karcsúsítanak, de ha megtörténik, az ottani tanfelügyelőség kitart álláspontja mellett, miszerint a speciális helyzetekben levő iskolákban kivitelezhetetlen a leépítés, és ebben az önkormányzat támogatását is élvezik.
 
Háromszéken 133 állás megszüntetését rendelte el a szaktárca, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint elsősorban a helyi román tannyelvű oktatást sújtaná a leépítés, mert a lakótelepi iskolákban már most is csak az előírtnál kisebb létszámmal tudják fenntartani az osztályokat. Kiss Imre főtanfelügyelő kitart amellett, hogy az átszervezések nem befolyásolhatják egyetlen tanintézet működését sem, ennek érdekében nem módosították a háromszéki iskolahálózatot, nem szüntettek meg, és nem vontak össze egyetlen osztályt sem.

A szakma szerint nonszensz

Az ésszerűsítést nem a leépítésekben, hanem a közoktatás tartalmi reformjában kellene véghezvinni – áll a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) állásfoglalásában, amely szerint a leépítés sem a szaktárca pénzügyi helyzetén, sem az érintett megyék béralapján nem segít, és arra biztatja a tanfelügyelőségeket, hogy „a fenntarthatatlan és kivitelezhetetlen csökkentések felelősségét ne vállalják fel”.
 
Az RMPSZ kifogásolja, hogy a létszámcsökkentés egyedüli szempontja az országos gyermeklétszámátlag, az intézkedés viszont ellehetetleníti a tanintézetek működését, és veszélybe sodorja a diákok és a pedagógusok biztonságát. „A biztonságos, eredményes és minőségi oktatás feltételeinek megteremtése érdekében a szaktárcának fel kell hagynia »a lehetetlenségek politikájával«” – idézi a Krónika a szakmai szervezet állásfoglalását.
 

Hirdetés