Egyre közelebb a torna-Eb rendezéséhez Kolozsvár

Bukarestben ugyanis nem épül fel időre az új sportcsarnok. Kolozsvárott viszont már felépült.
Hirdetés

A tornászok két év múlva esedékes Európa-bajnokságának potenciális helyszíneként térképezte fel a héten a kolozsvári sportcsarnokot Adrian Stoica, a hazai sportági szövetség elnöke, jelezve: megvalósíthatósági tanulmányt kér a Szamos-parti szervezésről. Pedig amikor januárban bejelentették, hogy Románia házigazdája lehet a kontinentális versenynek Kolozsvár még csak vészmegoldásként került szóba, hiszen a pályázat szerint a bukaresti Lia Manoliu Sportkomplexumba tervezett új arénában képzelték el a tornát. Stoica akkor még úgy fogalmazott, hogy tudniuk kell, „mivel indulnak a háborúba”, egyéb variánst csak bonyodalom esetén vesznek számításba.

Csakhogy a főváros 12 ezer férőhelyes arénáját még el sem kezdték építeni, immár közel egy éve a közbeszerzési eljárás megóvásával bajlódnak.

„Nincs mit tennem Bukarestben. A törvény lehetőséget ad 1001 óvásra, amelyek évekig késleltetnek egy munkálatot. Nagyon nehezen tudnánk ilyen körülmények között megtervezni egy ilyen kaliberű sporteseményt, saját magunkat hozzuk szégyenbe. Az biztos, hogy mi mindent megteszünk, hogy végül jól sikerüljön” – magyarázta most Stoica. Emiatt is vette számításba, hogy az Eb-t Kolozsvárra költöztessék, abba a 7200 férőhelyes csarnokba, amelyet tavaly adtak át és jelenleg az ország legmodernebb fedett sportlétesítményének számít.

A héten tett látogatása alkalmával erről a tornászszövetség elnöke is meggyőződött, az ott tapasztalt körülmények szerinte akár még egy világverseny számára is megfelelnének. Hiányoznak viszont olyan edzőtermek és fűtési megoldások, amelyek egy tornász-Eb-hez kellenek

Kolozsvár polgármestere, Emil Boc már amikor Romániának ítélték az Eb-rendezés jogát felajánlkozott házigazdának. Úgy gondolta, nem vallanának szégyent házigazdaként, a városvezetés pedig készen áll társfinanszírozóként csatlakozni az eseményhez. Erre várhatóan szükség is lesz, hiszen bár az Eb költségvetését még nem véglegesítették, de Stoica szerint jelentősen megnőnének a kiadások, ha Kolozsvárra kellene költöztetniük a versenyt.
 

Hirdetés