Miért utálták Tisza Istvánt a Horthy-korszakban?

Liberális közgazdász, keresztény szociálpolitikus, a dualizmus híve, etnikai kérdésekben pragmatikus. Megítélése azóta sem egységes, hogy meggyilkolták – még a trianoni döntés előtt.
Hirdetés

Hogy mekkora felelőssége volt Tisza Istvánnak az első világháború elindításában, a földosztás és az általános szavazati jog halogatásában, a nemzetiségi kérdés kezelésében, végül Magyarország felbomlásában, arról ifj. Bertényi Iván tartott remek előadást június elején az EME kolozsvári székházában. 

Június közepén szintén Tisza maradt a Korunk Akadémia sorozatának, a Történelem és emlékezetnek a témája: Gróf Tisza István megítélésének változásai címmel adott elő Tőkéczki László történész, az ELTE docense, a Valóság főszerkesztője, aki a Duna Televízión vezetett műsort Napok, évek, századok címmel, jelenleg a Szabadság tér ´89 történelmi magazinműsor gyakori meghívottja.
 
És természetesen most is megtelt az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadóterme.
 
Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője és Tőkéczki László
 
Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője és Tőkéczki László
 
A magyar társadalom hagyományszakadásos: 1956 után olyan mértékig szétverték a közösségi szövetét, hogy ’56-ról egyéni, néha egymással homlokegyenest ellenkező emlékezetek voltak, míg 1848-49 (azaz vereség!) után a társadalom még közösségi ítéletet és közösségi értékelést alkotott arról, hogy mi volt 1848-49. Egy közösségnek egyfajta általános emlékezete, ítélkezése és értékelése is kell, hogy legyen – indokolta Tőkéczki László, miért fogadta el a felkérést, hogy a Történelem és emlékezet sorozat előadója legyen.
 
Három témakörben járta körül Tisza István emlékezetét és annak változásait:
  • az Osztrák-Magyar Monarchia és a magyarság,
  • liberalizmus és magyarság, illetve
  • kereszténység és magyarság összefüggésében.

Az Osztrák-Magyar Monarchia és a magyarság

viszonylatában Tisza István megítélése már a Horthy-rendszerben is problematikus volt – állapította meg. Az 1867-es kiegyezést végig vitatták a maga korszakában is, Tőkéczki azonban úgy látja, az 1918-ig fennálló Monarchia Közép-Európa fénykorát jelentette. Minden hibája és ellentmondása ellenére olyan időszak volt, amelyben Magyarország kezdett felzárkózni Európához például az életszínvonal vagy a kulturális teljesítmény tekintetében. 
 
Budapest a legdinamikusabban fejlődő nagyváros volt a világon, az élelmiszeripar volt a magyarországi tőkefelhalmozás elsődleges forrása, a malomipar világszínvonalú volt, növekedett a népesség, tudatos városfejlesztés zajlott – sorolta. 1920-ban ez a felzárkózás megroppant, mert Magyarország egy nagyhatalmi, félnagyhatalmi állapotból kiszolgáltatott törpeállami állapotba süllyedt.
 
Az Osztrák-Magyar Monarchiát hihetetlenül sok belső ellentét feszítette: sok nemzetiségű, sok vallású birodalom volt, létrejötte európai érdek volt. Azért bukott el az 1848-49-es magyar szabadságharc, mert az európai nagyhatalmak úgy döntöttek, hogy szükség van a Habsburg birodalom európai nagyhatalmi egyensúlyt alakító szerepére, független Magyarországra viszont nincs szükség.
 
Ezért választotta a magyar elit – Deák Ferenccel, Andrássy Gyulával és másokkal az élen –, hogy kiegyezik ’67-ben a Habsburgokkal, és segít létrehozni ezt a két központú birodalmat, amely hihetetlen lendülettel kezdett változni. Gyors intézményesedés zajlik, egyetemeket, iskolákat alapítanak – sorolta Tőkéczki.

Tisza István instrumentalizálta a Monarchiát, 

amelynek jól megfontolt híve volt. Nem azért volt híve, mert szerette a Habsburgokat, vagy azt a nagyhatalmiságot, amely mindig az uralkodó túlsúlyával működött – mondta a történész, aki szerint Tiszában alapvetően kuruc lélek lakozott: Ferenc Ferdinánddal szemben meg is fogalmazta, hogy amennyiben a Habsburgok nem tisztelik a magyarság nemzeti jogait, akkor ő hajlandó a magyarok élére állva akár az akasztófáig elmenni. Ferenc Ferdinánd emiatt (is) a magyarokat gonosz, rebellis népnek tekintette.
 
Tisza a Monarchiában azt a védelmet látta, amelyet a reformkortól, illetve már az 1790-es évektől kezdve a magyar politikai osztály és a magyar nemesség keresett, mert nem akart a lengyelek sorsára jutni. Elvállalta a kompromisszumot Ausztriával, mivel ott egy sajátos alkotmányosság működött: az uralkodó betartotta azokat a törvényeket, amelyeket hoztak. Persze úgy, hogy Ferenc Józsefnek végig előszentesítési joga volt: a magyar parlament nem hozhatott olyan törvényt, amelyet előzetesen az uralkodó ne hagyott volna jóvá – árnyalt Tőkéczki.
 
Ezzel együtt az Osztrák-Magyar Monarchia a magyarságnak óriási mozgásteret biztosított, a magyarság hatalmas belső autonómiát kapott, hisz csak a hadsereg, a pénzügy és a külügy volt közös. Optimista liberálisként Tisza úgy gondolta, a problémákat az idő majd megoldja, vagy például a földkérdést majd a szorgalom: azok kezébe kerül majd a föld, akik szorgalmasabbak, jobban gazdálkodnak, stb.
 
Hiába mondják, hogy a Monarchia elnyomó, militarista hatalom volt, Tőkéczki szerint ez nem igaz, mert akkor nem jelenhetett volna meg a Nyugat című lap, a Huszadik Század, a többségében ellenzéki sajtótermékek, színházak, egyebek. Az első világháborúig úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg a magyarság teljes európai felemelkedését.

A Monarchiával együtt Tisza István is megbukott,

mert azt mondták rá és a liberalizmusra már a Horthy-rendszerben, hogy a nem túl szigorú társadalomkezelésével hagyta, hogy szétverődjön az a Monarchia, amit mindenki szeretett. Mivel ezzel együtt a történelmi Magyarország is szétesett, a politikai gondolkodás pedig a nagy vereségek után mindig bűnbakot keres, bűnbak lett a liberalizmus és a liberális politikusok, többek között Tisza István is.
 
Tisza egyáltalán nem volt laza liberális politikus, ő a szigorú jogállamiságot, a törvény uralmát tartotta szem előtt. A Kádár-rendszer idején történészek kiszámolták, hány év börtönt kaptak a nemzeti függetlenségért harcoló, különböző nemzeti elitek tagjai, de a Tisza-rendszerben és a dualizmusban nem börtönbe vetették azokat, akik izgattak a zsidók, a magyarok vagy más nemzetek és felekezetek ellen, hanem államfogházba – tisztázta a történész. Ide párbaj- és sajtóvétség miatt kerültek az emberek: pár hónapra kivonták őket a politikai élet forgalmából.
 
Tőkéczki László közönsége
 
Korabeli beszámolók szerint ha valakinek nem tetszett az államfogházbeli koszt, akkor hozatott magának a közeli étteremből. Herczeg Ferenc együtt ült államfogházban az egyik román publicistával, és ő írta meg, hogy amikor az illető megkapta a hírt a feleségétől, hogy gyereke születik, eltávozást kért a fogházigazgatótól, megkapta, három hónap múlva pedig visszajött, és leülte a büntetése maradék részét.
 
Tisza liberalizmusába az is belefért, hogy a rendőrökkel, csendőrökkel néha belelövetett a tüntető tömegekbe, de ez hagyományos és jobban fejlett demokráciák gyakorlatába is belefért, mondta Tőkéczki, aki szerint azt az államot, amely nem vállalja ultima ratióként akár az erőszakot is a magántulajdon, emberi élet vagy kisebbségi csoportok megvédéséért, nem igazán érdemes államnak nevezni.

Liberalizmus és magyarság

helyett ma célszerűbb szabadelvűséget és magyarságot emlegetni – mondta a történész, és sajnálattal állapította meg, hogy az elmúlt 25 évben a liberalizmus kifejezést lejáratták Magyarországon. Ahol szerinte torz a gondolkodás a liberalizmusról, mert úgy vélik, hogy liberalizmus és szocializmus összetartozik, holott eredendően a kettő egymás ellentéte volt. A liberalizmus hiányosságai miatt alakult ki a kisembert, a munkást védő szocializmus.
 
A szabadelvűség az egyén szabadságjogára és a szabad versenyre épül, vázolta Tőkéczki, és illusztrálta Tiszának azzal a reményével, hogy majd a szorgalmas parasztok fogják megszerezni a földek jórészét. Ez az európai verseny járult hozzá Magyarország fellendüléséhez, de ugyanez a liberalizmus állította, hogy az emberek között értékkülönbség van, és ezzel indokolta például a gyarmatosítást is.
 
A magyar szabadelvűség annyiban különbözött a nemzetközitől, hogy a magyar szabadelvűek az állami beavatkozást a nemzeti felzárkóztatás igen fontos eszközének tartották – avatott be a történész. Baross Gábor például államosította a vasutat. A magyar gazdaságban jószerével csak az állam rendelkezett a felzárkóztatáshoz szükséges mértékű likviditással az adóknak köszönhetően. A magyar liberálisok a nemzet felemelkedése és többnyire az Ausztriával folytatott verseny összefüggésében gondolkodtak, Budapest fejlesztésében például azt tartották szem előtt, hogy Béccsel egyenrangú város legyen.
 
Tőkéczki László
 
A liberalizmus főleg szociális szempontból erősen bírálható. Tisza szociális szempontból is egyrészt erősen liberális volt, úgy gondolta, nem lehet megszabni, hogy valaki mire költi a jövedelmét, az egyént nem szabad semmire sem kényszeríteni. Másrészt keresztényként úgy vélte, az egyén belső indíttatásból kell, hogy úgy cselekedjen, hogy az a közösségnek, adott esetben a nemzetnek jó legyen. 
 
Individualista, etikus emberként úgy gondolta, hogy a polgári társadalomban az egyenlőtlenségek teljesen jogosak, nem lehet egyenlősíteni az embereket. A liberalizmusnak ezt a jellemzőjét szintén a szocializmus bírálja majd erősen, mondta a történész, aki úgy véli, az emberek nem egyenlőnek születnek, hanem egyenlő méltósággal születnek, az egyenlősítés pedig óhatatlanul erőszakkal jár. Ott pedig már nincs szabadság. A szocialista bírálat annyiban jogos, mondta, hogy ha szabadjára engedjük a világot, akkor nagy egyenlőtlenség születik.
 
Tisza keresztényként úgy gondolta, a szolidaritásnak belülről kell jönnie, nem külső kényszerből. Szerinte a világ tömegeinek jólétét a tudás, az etika és egy olyan közösségi elv fogja megalapozni, amelynek alapján az emberek nem szaladnak bele az önzésbe, hanem bizonyos önkorlátozással élik az életüket.

A liberalizmus az első világháborúval megbukott

– sommázta a történész, aki szerint ez négy és fél éves európai polgárháború volt, amelynek eredményeként egy nyugati hatalom, az Amerikai Egyesült Államok és egy keleti hatalom, a Szovjetunió emelkedik fel, Európa pedig innentől állandóan süllyed.
 
Ezért az állam és az állam nyújtotta biztonság került előtérbe. Az első világháború után lezárják a határokat (előtte gyakran útlevél sem kellett Nyugat-Európába, mindenki ott élt, ahol akart, mondta a történész), megerősítik az ellenőrzést. Emiatt Tisza István korszerűtlennek tűnt sokak szemében a két világháború között, a jobboldali radikalizmus előretörésével azért is, mert Tiszától távol állt bármiféle fajgyűlölet. 
 
A román politikusok kifejezetten jó véleménnyel voltak róla (a propagandisták kivételével – tette hozzá Tőkéczki), polgáremberként írták le, akinek nincsenek nagyúri allűrjei, érvekkel igyekszik meggyőzni a másikat, és akivel a román politikusok valószínűleg megegyeztek volna, ha Ferenc Ferdinánd nem üzeni meg nekik, hogy ne hallgassanak Tiszára, mert majd ő sokkal többet fog nekik adni. Ezzel bukott meg a magyar-román kiegyezés az első világháború előtt.

Kereszténység és magyarság: Tisza világnézete

Tiszának azért rossz máig a sajtója, mert a Monarchiát sokan azóta is a francia szabadkőművesség és a magyar baloldal nyomán ítélik meg, álliberalizmust rónak fel Tiszának – véli a történész. Tisza azért nem volt népszerű a második világháború előtt, mert egyáltalán nem volt antiszemita.
 
Békességet akart és tudott teremteni a keresztény egyházak között, és úgy gondolta, hogy egyféle ökumenével, elmélyült lelkiséggel lehet súlyt fektetni a szociális kérdésekre. 1907-ben megválasztották a Dunántúli Református Egyházközség főgondnokává, és a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság elnökeként is több beszédet írt, amelyekben ahhoz a keresztény hagyományhoz nyúlt vissza, miszerint akinek az Úristen többet adott, annak többet kell nyújtania az embertársainak.
 
Tőkéczki László közönsége
 
Közgazdászként tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának, és soha nem börtönzött be senkit politikai vagy ideológiai alapon – ezt Tőkéczki az Ady-afférral illusztrálta. Ady Endre „vad, geszti bolondnak”, „gyujtogató, csóvás embernek” nevezte, mire Tisza írt egy cikket, miszerint Ady Endre „levéltetű a magyar kultúra fáján”, de eszébe nem jutott volna bezáratni Adyt. Aki viszont, amikor el akarta venni Boncza Bertát, akinek az apja a Tisza-párt képviselője volt, akkor Tisza Istvánnak írt levelet, hogy járjon közbe Boncza Miklósnál az esküvő megtartásáért.
 
Tisza predesztinációs hitű, keresztény emberként gondolkodott, vagyis úgy vélte, a keresztény ember belenyugszik abba, amit róla az Úristen döntött. Valószínűleg ezért vállalta a halált is, mert Tőkéczki szerint elmenekülhetett volna, a Bethesda Református Kórház diakonisszái és orvosai tíz napig próbálták meggyőzni, hogy menjen vidékre 1918 őszén, mert hallottak gyilkos tervekről, ráadásul korábban háromszor is merényletet követtek el ellene. Tisza viszont azt mondta, ahogy élt, úgy is szeretne meghalni, és maradt Budapesten.

Tisza Istvánnak nem lehetett jó a sajtója

se 1920, se főleg 1940 és 1948 után a magyar szellemi közéletben, mert ott előbb a liberalizmus, majd a kereszténység nem örvendett jó hírnévnek – mondta a történész. Hosszabb ideig csak rosszat írtak róla, és mikor javult volna a hírneve, kezdtek róla hallgatni. Ezért csak az 1980-as években kezd feltűnni a történelmi emlékezetben, akkor változik az egész dualizmus megítélése, az elmúlt 25 évben pedig már három szobrot is emeltek neki.
 
Tisza személyisége Tőkéczki szerint olyan robusztusságot árul el, amely miatt sok barátja is bírálta: hogy ha valamit helyesnek tartott, akkor teljes erővel belevetette magát a megvalósításba. Ezzel is sok ellenséget szerzett magának a politikai paletta másik oldaláról, és ez vezetett el a halálához is. Amelyről a történész annyit mondott, hogy sokan találgatják, kik gyilkolták meg, de máig nem lehet biztosat tudni róla.
 
Halála után három évvel zajlott le a Tisza-per, amely nem tudta megállapítani a gyilkos(ok) kilétét. Tőkéczki viszont elárulta, hogy az MTVA ismeretterjesztő sorozatának kuratóriumában nemrég fogadták el egy olyan film tervét, amely állítólag meg tudja állapítani, kik ölték meg Tiszát – ezt a történész egyelőre kétkedéssel fogadta.
 
Tisza felesége Károlyi Mihályt gyanította értelmi szerzőnek, akit Tisza párbajban többször is megvert, mások az első világháborúból leszerelt katonákat teszik felelőssé, de akkoriban ismert volt több halállista létezése is. 1918 ősze nagy káosz volt, és akinek politikai vagy anyagi okokból félnivalója volt, az igyekezett minél távolabb kerülni Budapesttől, sőt Magyarországtól is.
 
 
Augusztusban sem maradunk történelemóra nélkül: Romsics Ignác augusztus 19-én, a Kolozsvári Magyar Napokon Horthy Miklós emlékezetével foglalkozik ugyanott, a Korunk Akadémián.
 
 
Lejegyezte és fotózta: Szabó Tünde
 

Hirdetés