Azért sem írnak román beadványt egy magyar többségű település önkormányzatának

A HVIM ismét magyarul iktatta a kérést, amelyben Wass Albert-parkot szeretnének.
Hirdetés

Nem Hajlandó románul „levelezni” a kézdivásárhelyi önkormányzattal a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). Mint arról beszámoltunk, a szervezet azt szeretné, ha a városban található Millenniumi Parkot Wass Albertről neveznék el. Az erre vonatkozó beadványt viszont a jegyző azzal utasította el, hogy szervezetek csakis román nyelven nyújthatnak be kérelmet.

Beke István, a HVIM helyi szervezetének elnöke elmondta, a város jegyzőjétől a parkátnevezést kérő beadványukra kapott válasz alapján szerdán ismét iktatták a városházán a kiegészített iratcsomót, de azt újra magyar nyelven és nem románul fogalmazták meg – mondta Beke István, aki hangsúlyozta: a beadványt civil szervezet tagjai¬ként nyújtották be, és a város lakosságának több mint öt százaléka támogatta kézjegyével. Álláspontja szerint a 2001/215-ös törvény lehetőséget biztosít, hogy egy vagy több állampolgár javaslatot terjesszen elő. Beke azt is kiemelte, hogy szívesen tesznek eleget a jegyző kérésének, melyben Wass Albertről és munkásságáról szóló méltatást kér.

A vármegyés elnök számára érthetetlen, miért nem fogadják el anyanyelven írt beadványukat, és miért kérik, hogy ezentúl is az állam hivatalos nyelvét használják, azon levelezzenek.

 

Hirdetés