Pinocchio és bandája

A legerősebb gazdasági napilap kiásta: a lenézett „eprészek”, a külföldön hányódó 3 millió román állampolgár az elmúlt 15 év alatt közel 62 milliárd eurót küldött haza, öttel többet, mint az összes külföldi beruházó, és ebből a pénzből majd’ 40 Komárnik–Brassó sztrádát lehetett volna építeni – ha akarja valaki.
Hirdetés

„De ki akarta volna, hiszen az elmúlt három év alatt a közlekedési tárcát birtokló Ovidiu Silaghit befolyással való üzérkedéssel vádolták meg, Relu Fenechiu már börtönben ül csalásért, Dan Şovát azzal vádolják, hogy közpénzen gazdagodott meg. Parasztosan szólva: loptak.

Ilyen kaliberű embereket tartott jónak kinevezni az ország számára egyik legfontosabb tárca élére az a kormányfő, akiről a német közszolgálati rádióadó úgy adott hírt, hogy az alá az 1Q Sapro Nagyon sajnálom, Pinocchio című dalát használta zenei aláfestésként. Mert egyszerűen hazugnak tartják.

Túlzás ez? Aligha, mert a multik diplomáciát is tanult vezetői már alig tudják visszafogni magukat, hogy sztrádaügyben a kabinet szemébe ne vágják: elég volt, ne hazudjatok!

Nicholas Maure, az Automobile Dacia igazgatója idén áprilisban küldött ultimátumot, mondván, 2020 után senki sem fogja megérteni a Renault-Nissan csoportnál, miért nem létezik Romániában egy minimális sztrádarendszer. Maure-ral és a Daciával évi 18 milliárd lej távozhat, legutóbb pedig a Daimler-Benz elnöke, Boris Billich mondta ki: sztráda az, ami készen van.”

Hirdetés