A „magyar optánsok” tulajdonát képező és az agrárreform alapján kisajátítandó birtokok 1920-ban heves nemzetközi viták tárgyát képezték. Ez a vita, sajnos, a mai napig nem zárult le.

Az első világháború (1914–1918) után a Habsburg Birodalom részét képező tartományok és kiterjedt területek szakadtak el, vagy alkottak nemzetállamot. Ez a folyamat Magyarországra is kiterjedt, ami olyan területeket „veszített el”, melyekre – szerinte – történelmi joga van. Így született meg a romániai, csehszlovákiai, jugoszláviai „magyar optánsok” kérdése, ahol magukat magyar nemesi címerek és címek birtokosainak tartó családok kiterjedt birtokokkal rendelkeztek.

Erdélyben 367 „optánsról” van szó, akik a mezőgazdasági és erdőterületek csaknem 80 százalékát birtokolták a magyar állam nevében (mi van??? – a szerk.), melynek, amúgy, az állampolgárai is voltak. Az erdélyi „magyar optánsok” kérdése, dr. Ioan Corneanu egyetem professzor szerint az 1921-es agrárreformmal kapcsolatos román törvények rossz értelmezése miatt merült fel. Magyarország kormánya így jutott arra a következtetésre, hogy a romániai agrárreform törvényei ütköznek a trianoni szerződéssel (az első világháborúban győztes szövetséges hatalmak által Magyarországgal 1920. június 4-én aláírt szerződés – a szerz.).

Az „optánsok” pénzügyi követelései: több mint 33 milliárd lej

Az említett szerződés egy sor rendelkezést tartalmazott Romániára és Magyarországra nézve.

„Erdély lakóinak, akiket a Nagy Egyesülésig a megszűnt Habsburg monarchia állampolgárainak tekintettek, bizonyos határidőig nyilatkozniuk kellett, hogy milyen állampolgárságot választanak, vagy a románt, a Romániához került Erdély lakóiként, vagy a magyart, vagy a birodalomból átvett történelmi tartományok más utódállamainak állampolgárságát. E választási kényszer elé állítva, az Erdélyben maradt egyszerű lakókkal ellentétben, szinte az összes nagybirtokos és Magyarország hatóságainak Erdélyben található képviselői úgy döntöttek, nem ismerik és nem is fogadják el az Egyesülést, és – ez nagyon fontos – a magyar állampolgárságot választották, vagy mindenesetre nem választották a román állampolgárságot és így külföldre távoztak. Ebből származik a «magyar optánsok» kifejezés is”, írja prof. univ. dr. av. Ioan Sabău-Pop a „A volt magyar optánsok birtokainak kérdése a jelenlegi romániai történelmi és törvényi helyzetben” című tanulmányában.

Más szóval, az „optáns” kifejezés azokra a magyar származású, vagy magukat erdélyi magyarnak nevező személyekre vonatkozott, akik a trianoni szerződés után nem fogadták el a román állampolgárságot. Dr. Ioan Corneanu egyetemi professzor arra mutat rá, hogy a trianoni szerződés 61. cikkelye szerint a volt osztrák-magyar monarchia lakói annak az államnak az állampolgárságát kapták meg, melyhez a kérdéses terület került. Ugyanezen szerződés 63. cikkelye tartalmazott egy eltérést a szabálytól, abban az értelemben, hogy a magyar állampolgárságukat elveszítő és más állampolgárságot kapó 18 év feletti személyek a szerződés aláírását követő egy éven belül választhatták a magyar nemzetiséget (így! az állampolgárság és nemzetiség közti váltás az eredeti szöveg szerint – a szerk.) és Magyarországra költözhettek. Ugyanezeket a rendelkezéseket megtaláljuk a Párizsban, 1919. december 13-án aláírt kisebbségvédelmi szerződésben is, mely rögzíti: „A 18 év feletti magyar alattvalók bármelyik nekik felkínált állampolgárságot választhatják.”

A szerződés 250. cikkelye még tovább ment: „A magyar alattvalóknak a volt osztrák-magyar monarchia területén található javait, jogosultságait és érdekeltségeit e rendelkezés szerint nem lehet elkobozni vagy felszámolni. Ezeket a javakat, jogosultságokat vagy érdekeltségeket a jogos tulajdonosoknak kell visszaadni, akik mentesülnek minden ilyen jellegű eljárás vagy bármilyen más rendelkezés, kényszerintézkedés, zár alá vétel alól. Ezeket abban az állapotban kell visszaszolgáltatni, amilyenben a szóban forgó lépések, vagyis az elkobzás vagy felszámolás előtt voltak.”

Az erdélyi nagybirtokosok kihasználták a 250. cikkely rendelkezéseit, melyek szerint „a magyar alattvalók esetleges panaszait a 239. cikkelyben szereplő vegyes döntőbíróság bírálja el”, és így ehhez a bírósághoz fordultak. Az érintettek azt követelték, hogy vagy kapják vissza a kisajátított földterületek feletti tulajdonjogot, vagy a román állam fizessen olyan kártérítést, mely jóval meghaladta a földtulajdon árát. Miután elutasították a román állampolgárságot és a magyart választották, azt követelték, hogy

a kisajátítás ne vonatkozzon rájuk

és Magyarország, valamint a nemzetközi szervezetek segítségét kérték. Sőt, azt is, hogy továbbra is az erdélyi uradalmak tulajdonosai maradhassanak, annak ellenére, hogy önként távoztak a most már Romániához tartozó területekről és így továbbra is „abban a helyzetben maradhassanak, amiben a hűbérurak kora óta voltak”.

„A «magyar optánsok» kérdése Románia esetében más fordulatot vett, amiben elsősorban két tényező játszott szerepet. Az optánsoknak a korabeli Románia hatalmi köreibe beszivárgott érdekkörei, melyeket felülről a szintén követelésekkel rendelkező Vatikán támogatott erőteljesen, nagyon ügyesek voltak, másrészt pedig Románia döntéshozó tényezői megengedhetetlen naivitást és gyengeséget tanúsítottak. Románia kormányzói, hatalmi körei és vezetőinek jelentős része lépéseik jogosságában bízva jobbnak látták tárgyalásokat folytatni. Ez

a román diplomáciának állított csapda volt,

melyet nem vettek észre. Előrelátható volt, hogy a feudális – és érdekeiknek kedvező – koncepciókhoz mélységesen ragaszkodó optánsok elutasítottak egy nyilvánvaló tény- és jogi helyzetet. Teljesen merev álláspontra helyezkedtek és abban bíztak, hogy nyerni fognak, ami egy adott pontig sikerült is nekik.” (Prof. univ. dr. av. Ioan Sabău-Pop)

A professzor (Ioan Corneanuról van szó – a szerk.) hozzáteszi még, hogy az „optánsok” csillagászati kisajátítási követelésekkel álltak elő: több mint 33 milliárd lej azonnali kifizetését kérték. Miközben az ország éves költségvetése nem haladta meg a 13 milliárd lejt!

„A magyar optánsok panaszainak nemzetközi téren más visszhangjuk volt és figyelembe vették az általuk hangoztatott vádakat, melyek szerint Románia állítólag megsértette a trianoni szerződést. Csak ezzel magyarázható a konfliktus nemzetközi mérete és az, hogy tíz évig húzódott a megoldása. Első látásra meggyőzőeknek tűntek az optánsok kártérítési jogára és Magyarország háborús kártérítések alóli felmentésére vonatkozó magyar követelések. De egy felületes elemzés kimutatta egy olyan nemzet hamisításait, misztifikációit és hagyományos grandomániáját, mely több akart lenni, mint amire erejéből telik”, állítja Ioan Corneanu.

Románia a „Titulescu-kártyában” bízott

Nicolae Titulescu, Románia Nemzetek Szövetsége melletti főképviselője leplezte le, Románia nevében, ezeket az abszurd követeléseket. „Jogi intuíciójára és diplomatai képességeire alapozva ragadta meg a kérdés hátterét, annak ellenére, hogy eleinte nem volt járatos a vita aspektusaiban. Kitűnő diplomáciai felkészültsége, szónoki tehetsége és tekintélye vezetett annak az álláspontnak az elfogadására, hogy a romániai agrárreform, mellyel az optánsok követelései összefüggésben voltak, kizárólag Románia belügye, amibe a Nemzetek Szövetsége nem avatkozhat be. Hasonló következtetésre jutottak, mint Csehszlovákia és Jugoszlávia esetében, és összeállítottak egy jegyzőkönyvet, melynek le kellett zárnia a Nemzetek Szövetségénél függőben lévő ügyet. A magyar kormány küldötte részt vett a szövegezésben és Nicolae Titulescuval, valamint a Nemzetek Szövetsége által kijelölt képviselőkkel együtt aláírta a jegyzőkönyvet”, írja Ioan Sabău-Pop.

Csakhogy a magyar hivatalos körök nem értettek egyet az aláírt megállapodással, annak ellenére, hogy Magyarország képviselője a kormány teljes körű felhatalmazásával rendelkezett. Rövid időn belül Apponyit nevezték ki a helyébe a Szövetséghez. „A román államnak nincs határozott reakciója, Románia esetében pedig megváltozik a per iránya Apponyi gróf, az anakronisztikus konzervativizmus, az elavult feudális állapotok figyelemre méltó, intelligens és merev képviselőjének kinevezése után, aki Magyarország szemszögéből nézve tökéletesen megfelelt erre a feladatra”, hangsúlyozza Ioan Sabău-Pop.

A N. Titulescu, Diplomáciai írások című kötetben megtaláljuk a nagy román professzor és diplomata 1923. április 20-án, a Nemzetek Szövetsége Tanácsa előtt mondott védőbeszédét. A román diplomata meggyőző érveket és bizonyítékokat hozott fel amellett, hogy az 1921-es romániai agrárreform egyformán érintette az összes földműves parasztot, „az előző állampolgárságukkal kapcsolatos bármilyen megfontolástól függetlenül, és ma nagyszámú magyar paraszt rendelkezik tulajdonnal Erdélyben a román föld-kisajátítási törvények eredményeként, amit különben sohasem kaptak volna meg”.

Szintén a fentebb idézett dolgozatból tudjuk, hogy mivel a Nemzetek Szövetségének Tanácsa megállapította két teljesen ellentétes, kibékíthetetlen tézisen alapuló, a békeszerződések és a román agrártörvények eltérő értelmezéséből fakadó álláspont meglétét, azt javasolta a feleknek, hogy a vitát a hágai állandó bíróságon rendezzék, de Titulescu elutasította ezt a javaslatot. Arra hivatkozott, hogy a Románia szempontjából meghatározó fontosságú agrárreform sorsát nem lehet egy bírósági döntésnek alárendelni.

A Románia által fizetett kártérítések: több mint 100 tonna arany

Szintén Corneanu hívja fel a figyelmünket a „magyar optánsok” által a párizsi magyar-román vegyes bírósághoz benyújtott panaszokra: 250 agárper 120 millió aranyfrankért; Frigyes és József főhercegek 2 pere 160 millió aranyfrankért; 185 per a köztisztviselők részéről 1.800.000 aranyfrank értékben; a vasúti társaságok 10 pere 40 millió aranyfrankért; 13 haditermeléssel kapcsolatos per 15 millió aranyfrankért; az ezüst visszatartásáért indított 6 per 120.000 aranyfrank értékben; katonai rekvirálások miatt indított 9 per 433.000 aranyfrank értékben; 9 egyéb per 388.000 aranyfrank értékben; egy per a vasúti forgalmazó társaság részéről 700.000 lej és 2.006.205 aranykorona értékben.

Ioan Corneanu professzor szerint Titulescu a „magyar optánsok” pere során a következő érveket hozta fel: nincs összeférhetetlenség az 1921-es agrárreform és a trianoni szerződés, vagy a kisebbségek státuszáról szóló szerződés között; az agrárreform alkalmazásában tökéletesen egyformán kezelték a magyar grófokat és a román földbirtokosokat, a román és a magyar parasztokat; minden tulajdonossal szemben egyformán alkalmazták a kisajátításokat és a kártérítéseket, nemzetiségüktől függetlenül; minden jogosult parasztcsalád tulajdonhoz jutott; Erdélyben 539.694 személy kapott földtulajdont, ebből 369.000 román és 87.426 magyar; a kisajátításnak, belső, az állam szuverén jogához tartozó aktusként Románia társadalmi-gazdasági szerkezetének fenntartása és megerősítése volt a célja, a kistulajdont bátorítva.

„A különféle nemzetközi – politikai és jogi – instanciákon lefolytatott, több mint hét évig tartó perek nyomán meghatározták azokat az összegeket, melyekkel a román államnak kárpótolnia kell azokat, akik az általánosan használt «magyar optánsok» néven nyújtottak be panaszt. Tulajdonjoguk követeléssé változott át. Románia a követelés átváltása szerint svájci frankban és aranykoronákban utalta át azokat az összegeket, melyek kifizetésére kötelezték”, írja Ioan Sabău-Pop.

Románia, szintén a magyar optánsoknak fizetett kártérítések kapcsán, lemondott a versailles-i szerződéssel létrehozott bizottság által Magyarországra kirótt kártérítésekről, azt kérve a magyar kormánytól, hogy ebből az összegből elégítse ki az „optánsokat”. A Párizsi Döntőbíróság az 1923 és 1930 között lezajlott „optánsok pere” nyomán arra kötelezte a román államot, hogy aranyban fizesse ki a kártérítéseket Magyarországnak és a magyar optánsoknak. Az egyik svájci (Bázelben) megnyitott Agráralapon keresztül több mint 100 tonna tiszta, 24 karátos arany ellenértékét fizették ki. A bizonyítékok megtalálhatók a kisajátított épületekre, földterületekre és erdőkre vonatkozó hivatalos dokumentumokban.

Sabău-Pop professzor azt állítja, hogy normális és jogi szempontból stabil körülmények között már teljesen le kellett volna zárni a magyar mágnások tulajdonát képező nagybirtokok ügyét. A román állam elrendelte a kisajátítást, majd az 1921-es agrárreform törvényével tulajdonba helyezte a szegény és jogosult parasztok kategóriáját. Az egymást követő történelmi események és jogi tények kifejtik végleges hatásukat, a társadalom haladása és fejlődése mindenfelé megváltoztatta a tulajdon struktúráját, bizonyos aspektusok pedig már visszafordíthatatlanok.

A professzor szerint a tulajdonok visszakövetelésének az „optánsok” utódai általi újbóli napirendre tűzése 1990 után annál inkább hiba, hogy vannak olyan személyek és a román államnak olyan hatóságai, akik az ő esetükre is kiterjeszthetőnek tartják a visszaszolgáltatási törvényt. Más szóval, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a tulajdonok visszaszolgáltatása a hajdani grófok (az eredeti szövegben a magyarellenes román szélsőségesek által pejoratív értelemben használt „grof” és azonos értelmű, román „conte” kifejezés is szerepel – a szerk.), bárók, huszárok (így! – a szerk.) utódainak nem lenne-e az 1918-as Nagy Egyesülés aktusának megsemmisítésével egyenlő! Méghozzá azért, mert a román állam mindezeket aranyban és dollárban kifizette, már az 30-as években!