Érdekeltek valaha a kaland- és történelmi regények, illetve az összeesküvéselméletek titokzatos szereplői, a szabadkőművesek? Olyan kőműves mester mesélt a szervezetről, akinek az élete legalább olyan kalandos volt, amilyennek kamaszként a szabadkőművesekét képzeltük. Horváth Sz. István filológus Kolozsvárról költözött ki Budapestre közvetlenül 1989 után, dolgozott Boszniában, segélyt szállított Csecsenföldre, majd Kanadában telepedett le.
A szabadkőművesek néha jobban titkolóznak az alacsonyabb fokozatú testvéreik előtt, mint a profánok előtt – árult el egy működési titkot és két szakterminust. A kanadai Electric 495 páholy mester fokozattal bíró tagja kedd este a Bulgakov kávézóban mesélt a valaha titkos társaságról a meglehetősen kritikus kolozsvári közönségnek.
Varázstalanítás
- Szmokingban és hímzett kötényben játszott, csoportos szerepjáték
- és vacsora
- szinte csak férfiaknak,
- akik sajnálják, hogy kinőttek a cserkészmozgalomból,
- de továbbra is vonzódnak a formális, hierarchikus és bürokratikus szervezetekhez,
- ahol mégis mindenki testvér
– nagyjából ez a kép rajzolódott ki napjaink szabadkőműves tevékenységéről abból a rajzolatból, amelyet Horváth Sz. István adott elő.
A szabadkőműves összejöveteleken ugyanis rajzolatnak hívják a szellemi betevőt, az előadást, és vakolásnak az azt követő (vagy megelőző) vacsorát, ahol persze szabad az ital is, nem csak a kőműves. Vagyis nagyjából olyasmi, mint az Almásy László Kultúrtörténeti Kör a Bulgakovban (amely meghívta Horváth Sz. Istvánt), csak éppen titkos.
A páholy – azaz a szabadkőműves szervezet területi egysége – havi rendszeres összejövetele nem önképzőkör, de majdnem: inkább öncsiszoló kör, amelynek célja és tartalma a tagok morális fejlődése, a közösségi jótékonykodás, valamint az összejövetelek rítusainak és azok titkosságának fenntartása. Világuralom? Ugyan. Ha véletlenül törekednének rá, valószínűleg egymás elől is titkolnák.
A beavatási szertartásokkal és a kívülről egyre viccesebb titkolózással nem egy rejtett tudást akarnak védeni, hanem csak fenntartani ezt a hagyományt és a valahová tartozás érzését – derült ki a kőműves mester előadásából, a közönség kérdéseiből és kommentárjaiból.
A szabadkőműves ugyanis nem árulhat el mindent, de cáfolhatja a mozgalomhoz fűződő tévhiteket. Így ha szabadkőművessel beszélgetünk, érdemes figyelni arra, mit nem igyekszik tagadni abból, amit felvetünk neki. Magáról például elmondhatja, hogy a szervezethez tartozik, de más szabadkőművest nem fedhet fel. Nem nyilatkozhat páholya vagy a nagypáholya nevében, csak a saját nevében, és nem árulhat el olyasmit, amit megfogadott kőműves testvéreinek, hogy nem mond el.
A mozgalom nagyjából szóbeli hagyományon alapul (bár a szertartásokat újabban elég gyakran lejegyzik), és ugyan Horváth szerint kis guglizással szinte minden kideríthető róluk a neten (például saját páholya rengeteg infót oszt meg), azért a szóbeli közlés az igazi és hiteles.
A tagok
mind egyenlőek, tegezik és testvérnek szólítják egymást, de azért a mesteri fokozatok és titulusok az angol arisztokrácia vagy a francia udvar bonyolultságával érnek fel. (És kicsit olyan is az egész, mintha a 18. században megerősödő polgárság és szellemi elit elirigyelte volna a történelmi arisztokrácia cím- és ceremóniamániáját.)
A páholyon belül nem illik firtatni egymás politikai és vallási nézeteit, ezekről a páholymunkák során nem is esik szó. Csak azt várják el, hogy mindenki higyjen egy legfelső lényben, a világ nagy építőmesterében, de hogy ezt melyik vallás keretében és milyen módon gyakorolja, arra nem kíváncsiak.
Szabadkőműves úgy lehetsz, ha jelentkezel a településeden vagy akörül működő páholyba, amelynek két mestere interjú után beajánl a páholynak, és annak minden tagja fehér golyóval szavaz arra, hogy felvegyenek. Ha csak egyvalaki is a fekete golyót dobja az urnába, ki vagy golyózva.
Ha bekerültél, inas leszel, és szorgosan be kell vágnod a szertartásrendet és a szimbólumrendszert. Horváth szerint a kontinentális páholyokban általában egy évig kell inaskodni, utána kapod meg a legény fokozatot, és ahogy a középkori céheknél, úgy a szabadkőműveseknél is a legényeknek külföldi páholyokat kell látogatniuk, és részt venniük azok tevékenységében. Egy év legénykedés és újabb magolás után avatnak mesterré.
.jpg)
Az észak-amerikai páholyokban viszont akár egy hétvége alatt végig lehet száguldani a három fokozaton – mesélte Horváth, aki ettől nem túl lelkes, és úgy látja, az ottani páholyélet emiatt gyakran üres és formális.
A mesteri rangon belül újabb fokozatokra lehet aspirálni, ha az ember kész újabb szövegeket memorizálni és magasabb tagdíjat fizetni. A Skót Rítus például további 30 fokozatot kínál fel, Horváth Sz. Istvánt jobban izgatta a Yorki Rítus, ő most abban avanzsál. Jelenleg Royal Arch Mason – a királyi boltív kőműves mesterének lehetne fordítani –, de már csak akkor kíván előrébb lépni, vallotta be, ha ehhez nem kell túl sok szöveget memorizálnia. És ha eljutna arra a fokozatra, ahol a világuralom megszerzésének tudásába avatják be, mindenképp eljön, és elmondja nekünk – ígérte.
Jobban szeretne bekerülni az ontariói nagypáholy alá tartozó kutatópáholyba, ahol a szabadkőművesség szelleméről és történetéről kutatnak, írnak és beszélgetnek a tagok. Meg is hívták ide, de mivel ez a testület ugyanúgy szerdánként ülésezik, mint az ő hamiltoni rendes páholya, egyelőre nem tud eljárni. (Már csak azért is megérte évszázadokig titkolózni, tesszük hozzá mi, mert így ma van amit kutatni.)
A páholy
minden tisztségébe évente más-más személyt választanak. A páholyt a főmester vezeti, rajta kívül vannak felügyelők, titkár, pénztáros és sok más funkció. A páholyok egy országban vagy tartományban nagypáholyba tömörülnek, ezt a nagymester vezeti.
Mivel olyan komolynak tűntek a páholylátogatás, páholymunka kifejezések, rákérdeztünk, miből is áll ez. Mivel Észak-Amerikában a rajzolat már nem dívik, az összejövetelek nagyjából a tagfelvételi és fokozatbeli avatási szertartásokból állnak, maga Horváth használta azt a szót rá, hogy szerepjáték.
Emellett eldöntik, mire költik a páholy pénzét az ülések utáni vacsorákon kívül. Az ő páholya jól gazdálkodik, ők fizetik a legkisebb tagdíjat, mesélte Horváth, de évi több ezer dollárt tudnak szétosztani jótékonysági célokra és szervezeteknek, hajléktalanokat vagy otthoni erőszak elől elmenekült gyermekes anyákat befogadó menedékeknek. Az Electric 495-ös páholynak a „szakterülete” a második világháború óta a véradás: a konkrét véradás mellett ők biztosítják a klinikák számára a véradást szervező önkénteseket is.
A páholyokat és a nagypáholyokat vagy az Angliai Egyesült Nagypáholy, vagy a Francia Nagyoriens ismeri el szabadkőműves szervezetként, ezek viszont egymást nem ismerik el. A ceremóniaközpontúság és a titokzatoskodás mellett a harmadik olyan vonás, ami miatt kevésbé lehet komolyan venni az egész mozgalmat, az
a klikkesedés.
Saját hivatalos történelme szerint a szabadkőműves mozgalom 1717-ben, János napján alakult az Angliai Egyesült Nagypáholy létrehozásával, miközben már a neve is azt mondja, hogy itt korábban létező páholyok egyesültek. Ráadásul ez is csak hagyomány, ez a nagypáholy soha nem publikált hivatalos történetírást – mondta Horváth, aki szerint száz évvel korábbról származó feljegyzések Skóciában és Írországban is tevékenykedő, úgynevezett spekulatív kőművesekről számolnak be. (Angolszász területen operatív kőműveseknek hívják a tényleges kőfaragókat és építőmestereket.)
Ez időszak során viszont több nagypáholy, ellen-nagypáholy és megbékélt nagypáholy alakult, vált ki, olvadt be stb. Később is váltak ki megsértődött tagok, akik bosszúból publikálták egy-egy páholy vagy nagypáholy szertartáskönyvét, ezért folyton változtattak a szertartásokon. Ennek ellenére az Angliai Egyesült Nagypáholy azt tartja magáról, hogy 1717 óta változatlan módon működik.
Az angliai nagypáholy megalakulása után nagyon gyorsan kezd terjedni a mozgalom, leghamarabb Európában. Ez a nagypáholy hivatalosan nem vezeti a mozgalmat, de azokat a páholyokat, amelyeket nem ismer el, az általa elismert páholyok tagjai nemlétezőnek tekintenek, nem látogathatnak, legjobb esetben szabadkőműves jellegű, de nem szabadkőműves szervezetnek tartják. Ez a United Grand Lodge of England a jelenleg létező páholyok mintegy 80 százalékát ismeri el, a maradék 20 százalékot a franciaországi Nagy Oriens ismeri el.
Több országban, így Magyarországon is egymással konkurens nagypáholyok léteznek: a Magyarországi Symbolikus Nagypáholyt az angliai, a Magyarországi Nagyoriens Nagypáholyt a franciaországi nagypáholy ismeri el, sőt létezik vegyes és egy női páholy is, ezeket a szimbolikusok nem ismerik el szabadkőművesként, de a Nagyoriens jó viszonyt ápol velük.
Az angol és a francia irányzat között az a fő eltérés, tudtuk meg, hogy míg az angol irányzatnak hódoló páholyok tagjai önmaguk morális fejlesztésével szeretnék lassan megváltoztatni a világot, a francia irányzat a társadalmi progressziót jóval konkrétabban érti, hajlandó befolyásolni vagy kezdeményezni különböző társadalmi folyamatokat, a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség jól ismert szlogenjét tűzte zászlajára, és egyik élharcosa a laicitásnak, az állam és az egyház szétválasztásának. Bár sok szabadkőműves szeretné, a két irányzat nagyon messze áll az együttműködéstől, mondta Horváth Sz. István.
A különböző országok, nyelvterületek szertartásai pedig azért sem egyeznek, mert mindegyik nagypáholy azt vette át, ami megalakulásakor épp érvényben volt az angliai nagypáholynál.
Nem titkos szervezet, csak egy szervezet, amelynek vannak titkai – válaszolta Horváth a szabadkőműves titokzatoskodást firtató kérdéseinkre. Ezek a titkok jórészt a szertartásokra vonatkoznak, a szimbólumokra és arra, hogyan ismeri fel, köszönti egymást két szabadkőműves, vagy bizonyosodik meg arról, hogy a másik nem csak kalandfilmekből ismeri a szervezetet.
Nem vallás
a mozgalom, szögezte le a hivatalos álláspontot a szabadkőműves meghívott annak ellenére, hogy működésében jellemzően vallási jegyeket véltünk felfedezni. De hogy jelentését, értelmét lássuk a szerepjátékos szertartásoknak, ahhoz ott kell lenni, át kell élni azokat – tette hozzá Horváth.
Ahogy azt sem titkolta, hogy a rengeteg az ellentmondás a mozgalomban: úgy a történetében, mint a szertartás- vagy szimbólumrendszerében. És sajnálja, hogy mostani páholyában nem igazán van olyan, akivel ezeket boncolgathatná.
A vádakat, legendákat, összeesküvéselméleteket
hagyományból nem cáfolja az angliai nagypáholy. Úgy döntött, nem szólal meg a nyilvánosságban, nem hirdeti magát, nem ad ki kommünikét, nem válaszol a támadásokra, és ezt várja el az összes páholytól, amelyet elismer.
A páholyok pedig tartják magukat a szabályhoz annak ellenére, hogy tagjaik gyakran nem – maga Horváth Sz. István sem – értenek ezzel egyet, válaszolta a meghívott arra a felvetésre, hogy a rengeteg létező kommunikációs csatorna ellenére miért nem reagálnak a szabadkőművességhez társított tévhitekre, előítéletekre, kifejezett baromságokra.
Maga ez a titokzatosság nem is annyira a külvilágnak szól, vonta le a következtetést a közönség egyik tagja, az előadó egykori osztálytársa, mint inkább a tagoknak: ez az, ami összetartja őket.
A titkolózásnak elitista oka
is volt, mesélt Bíró Béla irodalomtörténész a felvilágosodáskorabeli írásokról: akkoriban úgy vélték a szabadkőművesek, hogy ők ugyan felvilágosodottak, illuminátusok, de a társadalom egésze még nem érett meg bizonyos gondolatok befogadására.
A magyar szabadkőművességben most is kicsit megvan ez az elitista hagyomány, válaszolta Horváth, de az észak-amerikai páholyokban ezt egyáltalán nem tapasztalta. Ott inkább olyan jellegű civil szervezetként működnek a páholyok, mint a Lions Club és ehhez hasonló, konzervatív felfogású, karitatív férfiklubok.
És hogy akkor mire jó ez az egész szerepjáték? Hasznos szórakozás – legalábbis a kívülállóknak, ha beszélgethetnek egy szabadkőművessel. Reméljük, legközelebb egy hasonlóan nyílt, de francia irányzatú, társadalmi változások iránt lelkesedő szabadkőművessel.