Klaus Johannis már hozzászokott ahhoz, hogy elveszítse a Victor Pontával szembeni közéleti háborúkat. A választást ugyan megnyerte, de ez nem segít elkerülni a miniszterelnök által állított csapdákat. Továbbra sincsenek reflexei, nehézkes, szinte közömbös, míg aztán, a helyzet által felingerelve, dühösen és túl nagy hatás nélkül válaszol. Klaus Johannist, meglepő módon, továbbra is felkészületlenül érik azok a témák, melyeket képesnek kellene lennie a kezében tartani.

Az erdőirtások botrányában az elnök túl későn szólalt meg, csak miután megjelentek a tüntetők a kapujában. És amikor megtette, akkor inkább ingerült, mint megalapozott reakciót kaptunk, plusz egy irreleváns fenyegetőzést. Victor Ponta azzal vádolta (nem nyíltan, hanem az elnök közelében lévő emberekre célozgatva), hogy a mifelénk erdőket letaroló osztrák cég érdekében lobbizott. Az elnök válaszul a SRI-hez (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.) fordult és megfenyegette Victor Pontát, hogy megfizet a kijelentéseiért. Hogyan? Nem tudjuk konkrétan, csak gyanítjuk, hogy esetleg beperelheti. Mit fog nekünk elmondani a SRI? Hogy Victor Ponta hazudik? Ez már irreleváns. Mi olyasmit lehet még Victor Ponta szemére vetni, amit nem vetettek már ezerszer a szemére? Bepereli? Isten őrizz!!! Azon kívül, hogy azt üvölti majd az egész világ, hogy

Románia elnöke beperelte a miniszterelnököt,

Victor Pontából is áldozatot csinál. Már csak az hiányzik, hogy Victor Ponta kezdjen el szólásszabadságról beszélni és újra azzal vádolja Klaus Johannist, hogy el akarja hallgattatni az igazságot.

A helyzet komikusságán és szomorúságán túl újra nyilvánvalóvá vált, mennyire nem tud a helyzethez alkalmazkodni az elnök és csapata. Már a legelejétől látszott, hogy a két palota között nem lesz egyetértés, és az erről szóló elemzésnek kellett volna legelőször Klaus Johannis íróasztalán landolnia. Az előfeltételek egyértelműek. Az alkotmány úgy van megírva, hogy nem világos, ki és miként vezet. Nem vagyunk sem strucc, sem teve, sem elnöki köztársaság, de parlamenti sem. Mindenből van egy kicsi, hogy mindenki elégedett legyen. Ami állandó konfliktusforrás az elnök és a kormány/Parlament között. Aztán csakis naiv lehet az, aki azt hiszi, hogy Victor Ponta együtt fog dolgozni Klaus Johannisszal (azt hiszem, fordítva nem ugyanez a helyzet). A PNL közvetlenül vagy közvetve nyomást fog rá gyakorolni, hogy közreműködjön Victor Ponta leváltásában. És végül, Klaus Johannis választóinak többsége nem örül egy ilyenfajta társbérletnek. Ilyen körülmények között az elnök újra ugyanolyan felkészületlennek tűnt a helyzet kezelésére, mint a Realitatea TV-ben lezajlott választási csata alkalmával.

A cotroceni-i tanácsadócsapat arról is megfeledkezik, hogy

a novemberi szavazás népszerűsége képezi Klaus Johannis egyetlen tőkéjét.

Ha ezt elveszti, akkor azonnal csak egy Cotroceni-palotában elszigetelődött politikus lesz.

Lehet, hogy az elnököt nem zavarja, ha csak a palota udvarán és különféle nemzetközi eseményeken sétálgat. De ha ezt elfogadja, akkor már most elbúcsúzhat a második mandátumtól.

Tatiana Niculescu Bran rögtön a kinevezése után azt mondta nekünk, hogy az elnök tudatában van a bizalmi szintjéből fakadó óriási elvárásoknak. Hat hónap és több lecserélt tanácsadó után nem úgy tűnik, hogy ezt bármennyire is megértették volna Cotroceni-ben, és a legutóbbi felmérések szerint a bizalom szintje egy kicsit tovább csökkent.

Még két-három tüntetés Cotroceni kapuja előtt, olyan szlogenekkel, melyekben felbukkan az „A maffia fűrészeli, Johannis védelmezi!” fordulat, és a jövő egyáltalán nem kecsegtet túl sok jóval az elnök számára. És azzal, hogy ezt Victor Ponta kétszínűségének a végtelenségig történő kihangsúlyozásával akarják a médiában ellensúlyozni, pontosan azt teszik, amire a miniszterelnöknek a leginkább szüksége van. Ha nem tudsz az ő szintjére felemelkedni, rántsd le magad mellé. Ezen dolgoznak a PSD boszorkánykonyháiban és el kell mondani, hogy politikai stratégiai szempontból ez az egyetlen megoldás. De ez nem Victor Ponta tanácsadóinak zsenialitását mutatja, mint inkább Klaus Johannis reakcióhiányát.

Az utca hangja újra koherensebb és kiegyensúlyozottabb bármilyen politikai tényezőnél. Az utcán az erdőirtások leállítását kérték, ellentétben azzal, amit a Parlament, a kormány, vagy az Elnöki Hivatal kér. Minden statisztika azt a környezetvédelmi katasztrófát és masszív gazdasági veszteségeket mutatja, melyeket Románia a környezetvédelemmel, és hangsúlyosan az erdőkkel kapcsolatos politikák nyomán elszenvedett. De a Parlamentben akadt egy maroknyi képviselő, akik újra a saját érdekeiknek megfelelő erdőtörvényt készítettek. A miniszterelnök elfelejtette, mit mondott egy évvel ezelőtt, és az elnököt hibáztatja, aki azzal az ürüggyel, hogy a tüntetők követelésére válaszol, anélkül dobja vissza a törvényt a Parlamentnek, hogy bármilyen megoldással vagy egyértelmű kéréssel állna elő, belesüppedve a Victor Pontával zajló konfliktusba.

Az erdőtörvénnyel kapcsolatosan történtekből és az utóbbi hat hónap alatti reakciókból kiindulva

a leadership-hiányunkból fakad az igazi gondunk.

A két hatalmi központ összevissza működik, átlátható közpolitikai napirend és a pillanatnyi szükségletekkel fenntartott összhang nélkül. Victor Ponta magára vállalna egy nemzeti vezéri szerepet, de nem alkalmas rá. Ezt bebizonyította a Victoria-palotában eltöltött évek alatt, ugyanezt bizonyította a választási kampányban, és bizonyítja azóta is, hogy Klaus Johannis lett az elnök. Csak a helyben futás és a témák elkerülése szintjén boldogul elfogadható módon a saját politikai teljesítményéhez képest. De egyetlen jelentős projektet sem sikerült talpra állítania. Nagy csinnadrattával megünnepelte kormányzása harmadik évfordulóját, de mivel dicsekedhet ténylegesen? Melyik az a releváns projekt, melyről azt mondhatja, hogy majd megmarad utána? Nincs ilyen.

Másrészt Cotroceni esetében úgy tűnik, Klaus Johannis még bizonytalan a tisztségét illetően. Mindent egybevetve semmilyen fajta vezéri szerepet sem vállalt magára. Nem vezetőként viselkedő elnök, hanem sokkal inkább csak olyan, aki élvezi a helyzet és a tisztség előnyeit. El kell mondani, hogy az Elnöki Hivatal körüli botrányok többsége szervezési témákból fakadt. Függönyök, bubimentes víz, nápolyi, személyzeti menza, elnöki repülő, irodai berendezés, a First Lady intézménye, a második önéletrajz.

Nem ismerjük az elnök terveit,

nem tudjuk, milyen prioritásai vannak, nem tudjuk, mi az a „másfajta politika” és már elmúlt fél év.

Védelmezői továbbra is arra hivatkoznak, hogy ez a beleszokási időszak, és meglepetésekkel készül. Egyrészt az elnöki intézmény nem olyan, melybe bele kellene szokni és ahol átmeneti időszakra lenne szükség. Első naptól kezdve elnök vagy, akár tetszik, akár nem. Ha ennyire fontos a beleszokás kérdése, akkor az elnököt a hivatalban lévő elnök mandátumának vége előtt egy évvel kellene megválasztani, hogy az új elnöknek legyen elég ideje átvenni a tisztségét. Ami pedig azokat a meglepetéseket illeti, melyekre Klaus Johannis készül, azt mondanám, hogy köszönjük, inkább ne. Bízzuk Télapóra a meglepetéseket. Az elnöki tisztség (akárcsak a miniszterelnöki) a nyilvános programtól függő. Nem meglepetésekre van szükségünk, hanem a nyilvános program betartásától.

Visszatérve az elnök és a miniszterelnök közötti vitára, az a leadership-hiány normális következménye. Tragédia a politikai helyzetre nézve, amelynek az elnök a nagy vesztese, mert minden egyes nappal, amikor nem tudja, hogyan gyakorolja a hatásköreit, folyamatosan veszíteni fog a támogatottságából. Nem botrányhős elnököt választottunk, rendben. De gyenge elnököt sem. Olyan elnöknek kérték a szavazatokat, aki képes valamit változtatni, aki visszaadja az intézmény presztízsét, és aki koherens intézményi hatalmi központtá képes válni. Ebben senki sem akadályozhatja meg az elnöki intézményt. Sem a miniszterelnök, sem a Parlament, de még a PNL, vagy a PSD sem. Talán csak Klaus Johannis, ha továbbra is ugyanúgy folytatja, mint eddig.