Miután véget ért az RMDSZ tisztújító kongresszusa, a szövetség máris megejtené a sokat hangoztatott újratervezést, de nem saját útvonalát tervezné újra, hanem a választási törvényt. Abból, ami az RMDSZ-küldöttség és a Klaus Johannis államelnök közötti, a választási reformmal kapcsolatos megbeszélésről nyilvánosságra került, az derül ki, hogy a Kelemen Hunor vezette alakulat büszkén vállalja:
személyre (azaz szövetségre) szabná a választási törvényt.
A javaslat szerint azon alakulatok is bejutnának a bukaresti törvényhozásba, amelyek nem érik el az országos öt százalékos küszöböt, de négy megyében 20 százalék felett teljesítenek. Ez tiszta beszéd, bár a biztonság kedvéért beleírhatnák a törvénybe azt is, hogy az alternatív küszöb olyan pártokra vonatkozik, amelyeknek a jelképe a tulipán.
Elvi álláspontként leszögezhetjük, hogy nem szerencsés, ha a rendszerben részt vevő pártok
saját konjunkturális érdekeiknek megfelelően szabják-varrják
a választási törvényt, és általában a törvényeket. (Már hallom is a replikát: ez nem pártérdek, hanem a romániai magyarság közösségi érdeke!) Mi lesz, ha valamilyen fatális malőr következtében az RMDSZ csak három megyében tudja teljesíteni a törvényes előírást? Ismét úgy módosítják a törvényt, hogy biztosan bejusson?
Nem tartozom azok közé, akik örvendetes fejleménynek tartanák az RMDSZ kihullását a bukaresti parlamentből, de elvárom a politikusoktól, hogy legalább a látszatra adjanak. Ugyanakkor elnézve, ahogyan a román politikai szereplők versenyt udvaroltak a magyaroknak a szövetség kongresszusán – Alina Gorghiu, a nemzeti liberálisok társelnöke konkrétan szerelmet vallott, Tăriceanu exminiszterelnököt, jelenlegi szenátusi elnököt pedig alig lehetett lefogni, hogy
azon melegében ne föderalizálja Romániát –,
egyáltalán nem lepne meg, ha sikerülne keresztülverni a román politikai eliten a javaslatot.
Túl azon, hogy ezáltal egészen obskurus alakulatok is a parlament közelébe kerülhetnek, van egy olyan vonatkozása a tervezett változtatásnak, amire ma talán még kevesen gondolnak, pedig – kis túlzással – forradalmi jelentősége lehet. Az ötszázalékos parlamenti küszöbnek ugyanis
nem csak gyakorlati hozadéka, de pszichológiai hatása is van:
olyan országos lefedettséget feltételez a politikai szervezetek részéről, ami egyes alakulatokat eleve elbizonytalaníthat és hátrányos helyzetbe hozhat, mert sem gazdasági és szervezeti hátterük, sem szándékuk nincs erős, a teljes országra kiterjedő hálózat létrehozására. Például azért nincs, mert eleve egy adott történelmi-kulturális régió érdekeinek képviseletét szeretnék ellátni – jellemzően
ilyenek lehetnek az erdélyi és bánsági autonomista mozgalmak,
amelyeknek a részéről nehezen teljesíthető erőfeszítést igényelne az ötszázalékos küszöb elérése.
A tervezett alternatív küszöb azonban lélektanilag is sokat jelenthet: ha négy megyében közepesen erős bázist tudnak kiépíteni, lehetőség nyílik az országos politikai aktorrá válásra. A helyzet persze ennél sokkal bonyolultabb – sok egyéb tényezővel kell számolni, a transzszilvanista mozgalom szervezettségi fokától a párttörvény körüli bonyodalmakig –, úgyhogy egyelőre ne fantáziáljunk arról, amint Sabin Gherman gyújtó hangú beszédet mond a bukaresti parlament pulpitusán (meg őszintén: mit keresne ott?). A lehetőség azonban adott: az RMDSZ, valószínűleg akaratlanul,
a regionális identitású pártok előtt (is) kövezi ki az utat
a javaslatával. Mindaddig, persze, amíg egy másfajta konjunktúra arra nem készteti a politikai elitet, hogy ismét saját szája íze és partikuláris érdekei szerint módosítsa a törvényt.