Az elnök üzenete

Johannis üzenete azért fontos, mert ez idáig a román állam egyik magas rangú képviselője sem merészelt ellentmondani annak a kőbe vésett, a nemzetközi fórumokon erőteljes lobbival és minden lehetséges diplomáciai eszközzel védelmezett hivatalos álláspontnak, mely szerint Bukarest a nemzeti kisebbségek minden jogát biztosítja.
Hirdetés

„Az államfő gyakorlatilag beismeri: a nemzeti kisebbségek számos célkitűzése megoldatlan még Romániában. Maga mondja ki: szükség van a törvénybe foglalt jogok gyakorlati érvényesítésére, illetve a nemzeti identitás megőrzéséhez szükséges garanciák javítására. A tervezett közigazgatási átszervezésre utalva párbeszédet szorgalmaz a román pártokkal, és elismeri: a folyamatnak nem csupán adminisztratív, gazdasági-társadalmi következményei vannak, hanem kulturális és identitáshoz kötött vetületei is.

Mindez annak tükrében számít fordulatnak, hogy a kisebbségben élő nemzeti közösségek kapcsán Johannis eddigelé csak azt a jól ismert frázist ismételgette, mely szerint Romániában példaértékűen megoldották ezt a kérdést, nem is olyan régen pedig Berlinben még azt bizonygatta az újságíróknak: Romániában nincs is magyarkérdés. Johannis üzenete azonban nemcsak azért fontos, mert azt jelzi, talán változhat személyes viszonyulása az erdélyi magyar közösség követeléseihez, hanem azért is, mert ez idáig a román állam egyik magas rangú képviselője sem merészelt ellentmondani annak a kőbe vésett, a nemzetközi fórumokon erőteljes lobbival és minden lehetséges diplomáciai eszközzel védelmezett hivatalos álláspontnak, mely szerint Bukarest a nemzeti kisebbségek minden jogát biztosítja.

A lépésről lépésre történő építkezést szorgalmazó államfő tehát ezúttal megtette az első lépést. Örülnünk egyelőre mégis túl korai volna: a beismerést tetteknek is követniük kell.”

Hirdetés